Merre tart a hazai agribusiness?
Az idei, 78. OMÉK, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai közönség számára minden eddiginél gazdagabb programot nyújtson, ezért a vásár történetében először nulladik, azaz Szakmai Napot tartanak a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Agroinform.hu mezőgazdasági hírportál szervezésében. A rendezvény első szakmai partnere az Agrárgazdasági Kutató Intézet.
A 2017. szeptember 19-i OMÉK Szakmai Napon a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozók, beszerzők vendégül látásával neves szakemberek elemzik az agrárium és élelmiszergazdaság üzleti kockázatait és lehetőségeit. E napon rendezik meg Magyarország első „Nyitott tér” Agrár Workshop-ját és emellett üzletember találkozók színesítik a programot.
A Nyitott tér (Open Space) Workshop módszer az agráriumban az innovációra és együttműködésre nyitott szakmai szemlélet kialakítását segíti a résztvevők aktív bevonásával. Bár Magyarországon még újdonságnak számít, a világ számos táján bevett módszertan konferenciákon és vállalaton belüli döntéshozatalnál egyaránt.
Az OMÉK Szakmai Nap szervezői a szántóföld, kertészet, állattenyésztés és élelmiszergazdaság területén az üzleti, szabályozási és erőforrás szempontból a vállalkozások számára hasznos témákra fókuszálnak. A rendezvény kiemelt témái többek között: a mezőgazdasági fenntarthatóság és a modern technológiai újdonságok, innovációk színvonalas választéka, a kereskedelmi láncokba való bekerülés feltételei, az agrárfinanszírozás lehetőségei és a piacralépést segítő hatékony marketingeszközök bemutatása.
Az OMÉK szakmai nap hivatalos programjában elsőként „Kihívások és üzletfejlesztési lehetőségek a fő termékpályák mentén” címmel Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet információs igazgatója tart helyzetelemzést, mellette pedig több külföldi szaktekintélynek is szeretnénk lehetőséget adni a felszólalásra. Az esemény weboldalán található részletes programot ennek megfelelően frissítjük.
Délután kerül megrendezésre az I. Magyar „Nyitott tér” Agrár Workshop, ami a „Kiszámítható jövő, kiszámítható gazdálkodás, avagy hogyan csökkenthetem vállalkozásom kockázatait?” címet viseli és a „Lehet-e a globalizáció nyertese a hazai agribusiness?” kérdést járja körül. Ebben Varga Péter, a Millefolium Stratégia Kft. képviseletében tart bemutatót, tájékoztatást adva a workshopnál használt open space technikáról is. Az üzlet, szabályozás és erőforrások tematikája három idősávban a teljes délutánt kitölti majd. A workshop befejeztével lehetőséget biztosítunk a megjelenteknek, szervezett és professzionális körülmények közötti üzleti egyeztetésre, melyet követően ünnepélyes fogadás keretében zárjuk le az eseményt.
A Szakmai Nap részletes programját az érdeklődők az omekszakmainap.hu weboldalon olvashatják, ezen a felületen nyílik lehetőség az előzetes regisztrációra is.
Kapcsolódó cikkeink
Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >A trappista sajt fogyasztását ösztönző kampány indult
Az Agrárminisztérium (AM) és az Agrármarketing Centrum (AMC) is csatlakozott…
Tovább olvasom >Agrármarketing Centrum: magyar élelmiszergyártók mutatták be termékeiket Albániában és Montenegróban
Tizenegy magyar élelmiszergyártócég mutatta be termékeit Montenegróban és Albániában az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >