Magazin: Mérő László: „A gazdag ember szemétdombján több az érték, mint a szegény ember házában”

Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja, a Future Talks Krizsó Szilviával

Szerző: Gyarmati Orsolya

– Ennek a műsornak a célja a jövő kutatása. Egyszer azt írtad, hogy „Nem arról ismerszik meg a nagyon okos ember, hogy jó előrejelzéseket ad a jövőről, hanem arról, hogy tisztán látja, a jövőt lehetetlen előre jelezni, és ennek tudatában mégis képes előre alkalmazkodni hozzá.” Neked nagyon okosnak kell lenned, mert mintha minden helyzethez tudnál alkalmazkodni és megújulni…

– Én csak élem az életemet. Nem tudom előre kiszámítani, mi lesz a jövőben. Az előbbi idézet csak az esetek egy részében érvényes, amikor a világ elkezd extrémmé válni, de aztán visszaáll a normál kerékvágásba. Ma azonban egyre gyakoribb, hogy valami extrém dolog megváltoztatja, ami körülöttünk van. Száz éve az okos ember az volt, aki ki tudta számítani, mit hoz a jövő. Mostanában egyre többször fordul elő, hogy nem tudjuk kiszámítani ezt, és nem azért, mert nem vagyunk elég okosak, hanem, mert matematikailag van, aminek ilyen a természete. A gimis matek során megtanuljuk, hogyan kell ezt vagy azt kiszámítani, miközben a matematika arról is szól, hogy lesznek dolgok, amik soha nem lesznek kiszámíthatóak.

– Ehhez képest a világ olyan irányba tart, amelyben azt mondják, akkor leszel sikeres, ha kitűzöl egy célt és meghatározod, milyen lépések vezetnek oda. Mindenkinek terveznie kell, a magánembereknek, a cégeknek, a kormányoknak…

– Az amerikaiak teljesen mást értenek azon szó alatt, hogy terv, mint például a németek. A terv nem arra való, hogy megvalósuljon, hanem arra, hogy végiggondoljuk, hogy akár így is lehet csinálni valamit. Egyszer egy projektnek a legvégén tartottunk, már csak pár hibát kellett javítanunk. Az amerikaiak megkérdezték tőlünk, hogy hogy állunk. És az a válasz, hogy „javítjuk a hibákat”, nem volt elfogadható. Mert terv kellett nekik, nem a hibák. Minden üzleti terv úgy, ahogy van, blöff. De a lényeg, hogy szakszerű blöff legyen. És néha persze önmagát beteljesítő jóslat is lehet.

– De az üzleti döntéseknél egy cégnek az kell, hogy tömegeket érjen el, ha profitot akar termelni…

– Az kell, hogy eladjon pár százezer példányt a termékéből. Ha az embereknek csak 1%-át érdekli a dolog annyira, hogy meg is vegye, az már egy iszonyú tömegtermék, hiszen akkor 70 millióan vágynak rá!

– Szerinted milyen képességekkel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy valahogy fel tudjunk készülni arra, hogy majd lesznek megoldandó feladatok? Hová érdemes elmenni tanulni?

– Attól függ, milyen vagy. Nincs olyan, hogy mit csináljunk…tőlünk függ!

– Azt is írtad, hogy a naprakész, azonnal alkalmazható tudás mindig tegnapra­kész, akkor is, ha ma még talán valóban jó eséllyel juttat munkahelyhez – igaz, nem a legnívósabb fajtához, mert ott már ma is mást kell tudni, mint tegnap, amikor a „naprakész” tananyagot összeállították.

– Egyvalamit hagytál ki: te milyen vagy? Mert amit az egyik embernek mondok, és érdekesnek találja, az a másiknak maga a dögunalom!

– De ugyanarra az egyetemre sokféle embere kerül be, és ők mind ugyanazt a tudást kapják!

– Nem, ez nem igaz. Minél magasabb színvonalú az egyetem, annál többféle markáns professzor tanít ott. Ha valaki elmegy egy olyan egyetemre, ahol csak egy professzor van, és nem jön ki vele, akkor ott vége is a történetnek. De ha valaki az ELTE-re jön, talál másik tíz professzort, akivel kijöhet! Ezért universitas.

– Volt olyan dolog, amit szenvedélyesen szerettél csinálni?

– A matekban is volt ilyen szakterület egy időben, az MI-kutatásban, a pszichológiában, a játékokban is. Bizonyos dolgok izgatnak a játékban, mások nem.

– Ez mitől függ? Mit keresel egy játékban?

– Majdnem mindenevő vagyok ezen a területen: lövöldözni például ugyanúgy szeretek, mint sakkozni, vagy scrabble-ezni. Akik pedig másként, vagy akár nálam sokkal jobban csinálják a dolgokat, azok másképp okosak. Mást látnak a világból, és más az, amit el tudnak engedni. Mindenki csinál valamit, és ehhez sok mindent el kell engednie.

– Neked ez könnyen megy?

– Nem. Nem hiszem, hogy könnyen el lehet engedni, ami fontos. Annak mindig meg kell fizetni az árát.

– Szerinted a mázli része a sikernek. Pedig az ember hajlamos azt gondolni, hogy a szerencse nem lehet a siker tényezője.

– Én egy dolgot nem tudok megtanítani: hogy hogyan kell jókor, jó helyen lenni. Ez a mázli. Azt meg tudom tanítani, hogy ilyen helyzetben mit érdemes és mit nem érdemes csinálni. Például, hogy ha melléd ül le véletlenül Steve Jobs, azt meg tudom mondani, mit lehet és mit nem lehet mondani húsz másodpercben.

– De azt el tudod képzelni, hogy valaki mellé mindig odaszegődik a szerencse?

– Nem, de elég, ha ez egyszer megtörténik.

– 1979-ben védted a disszertációdat, és már akkor a mesterséges intelligenciával foglalkoztál. Ahhoz képest óriásit változott a világ, minden belelátunk már az MI jövőjébe.

– Pedig nagyon kevés olyan dolog van, amit akkor nem tudtunk, most meg igen. Egy dolgot nem tudtunk akkor: hogy egy adott algoritmus hogyan működne egy egymilliószor gyorsabb gépen. Hiszek abban, hogy az ember mindig kitalál majd valamit, amivel kicselezi az MI-t. Nemrég meghívott egy katolikus közösség, hogy a mesterséges intelligenciáról beszélgessünk. Azt kérdezték, vajon öntudatára ébredhet-e az MI. Én pedig megkérdeztem, hogy ha ez megtörténne, és elkezdene olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy ki vagyok én, miért vagyok itt, akkor ő vajon egy eredendően bűnös lény-e, és akkor megváltotta-e őt is Krisztus? A közösség tagjai mélyen elgondolkodtak, majd pár perc múlva azt mondták: igen, egyértelműen. Kíváncsi vagyok, hogy a mesterséges intelligencia is erre a következtetésre jutna-e?

Mérő László: „A jövőt nem lehet kiszámítani”

– Milyen érdekes, hogy hány további kérdést lehetne egyetlen ilyen kérdésből kutatni!

– Érdemes újra kézbe venni azt az 1960-ban íródott jelentést, amit a legnagyobb tudósok, köztük magyar részről László Ervin megpróbálták felvázolni, milyen lesz a világ ötven év múlva. Sok mindent eltaláltak, például a repülésről, vagy a száloptikáról, de egyetlen szó sincs benne internetről, PC-ről, mobiltelefonról, mert azt nem lehetett megálmodni. Amitől most érdekes a világunk, arról nem írnak a jelentésben. Ennyire nem tudunk előre nézni. Aminek van csírája, arról tudhatunk, de olyanok, hogy közösségi háló, vagy streaming meg sem fordult az emberek fejében. És most sem tudjuk, mi lesz akár 30-50 év múlva, mert most még nyoma sincs annak, ami akkor fontos lesz.

– Kicsit megnyugtattál, mert akkor az a tudás, amit felszedtem, 10-20 év múlva is elég lesz, és fogok tudni alkalmazkodni…

– Minél többféle tudást magunkra szedünk, annál jobban! Neked a kommunikáció terén, nekem a matek és a pszichológia terén. Mindegyiknek megvan a hagyománya, a múltja. És a gazdag ember szemétdombján több az érték, mint a szegény ember házában.

– Újabb idézet következik Tőled: „Mit tegyenek azok, akiknek nincsenek nagyratörő álmaik? A gondolkodás nélkül adott válasz az, hogy találjanak egyet, és valósítsák meg. Ám ez a válasz a legbiztosabb út afelé, hogy boldogtalanná tegyünk sok-sok embert, akik pedig távolról sem boldogtalanságra születtek.” Az álmodozás mennyire viszi előre a világot?

– Soha nem volt nagy álmom, vagy amikor volt, akkor mindig találkoztam olyanokkal, akik nálam sokkal tehetségesebbek. Lovász László például lát olyat, amit én legfeljebb kiszámolni tudok. De én is látok olyat, amit más nem. Vannak, akik tényleg a legjobbak egy területen, de a legtöbben nem vagyunk a legjobbak, és ezért kell olyan kombót találnunk, amiben jók vagyunk.

– Ez a boldogságod titka?

– Irigylem azokat, akiknek van nagy álmuk. Nekem nem kellett feldolgozni, hogy nem fogok Nobel-díjat kapni, mert nem is ez volt a célom. //