Meredeken emelkedtek a fogyasztói árak Németországban augusztusban
Meredeken emelkedtek a fogyasztói árak augusztusban is Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges adatsorának tanúsága szerint. A felülvizsgálat során nem változtattak az előzetesen közölt adatsoron.

Megugrott az infláció Németországban
Az egy évvel korábbihoz képest 3,9 százalékkal ugrottak meg a fogyasztói árak augusztusban, ennél erősebb ütemet legutóbb 1993 decemberében mértek, amikor 4,3 százalékon állt a mutató. Január óta folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben emelkednek az árak Németországban, júliusban már 3,8 százalékon, júniusban pedig 2,7 százalékon állt a mutató.
Az előző hónaphoz képest stagnáltak a fogyasztói árak augusztusban, ez 8 havi mélypontot jelent. Júliusban 0,9 százalékos emelkedést mértek.
A Destatis közleményében kiemelte, hogy az erős éves emelkedést egy sor átmeneti tényező idézte elő, ideértve a tavalyi alacsony árak miatti bázishatásokat. Az idei év végéig felfelé húzza az árakat, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly ideiglenesen csökkentették az általános forgalmi adó kulcsait, ráadásul rendkívül olcsók voltak az ásványiolaj-termékek. Ugyancsak felfelé hajtja az árakat, hogy Németországban januártól fizetni kell és 2025-ig folyamatosan mind többet a szén-dioxid-kibocsátásért.
Tavaly augusztushoz képest az árucikkek 5,6 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia és az üzemanyagok ára 12,6 százalékkal emelkedett, az élelmiszerek és üdítőitalok pedig 4,5 százalékkal drágultak. Különösen nagy mértékben, 57,3 százalékkal ugrott meg a fűtőolaj ára, de az üzemanyagokért is 26,7 százalékkal kellett többet fizetni. A földgáz 4,9 százalékkal, az elektromos energia pedig 1,7 százalékkal drágult. Az energia- és az élelmiszerárakat nem számítva 2,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági csapásait ellensúlyozandó tavaly július 1-jétől az év végéig 19 százalékról 16 százalékra mérsékelték az áfát Németországban, a kedvezményes áfakulcsot pedig 7 százalékról 5 százalékra.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 3,4 százalékkal nőtt az előző év augusztusához képest, ami 2008 júliusa (3,50 százalék) óta a legnagyobb érték. Júliusban 3,1 százalékos emelkedést mértek. Havi összevetésben 0,1 százalékkal nőtt a mutató az előző havi 0,5 százalékos emelkedés után. Utoljára 2019 januárjában volt ilyen erős a csökkenés havi összevetésű üteme.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.
Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >