Erre költöttek a SZÉP-kártyások
A Széchenyi Pihenő Kártya 2011 végén indult, felváltva a korábbi üdülési csekket. Ma az adható keret 450 ezer forint, amiből belföldi szálláshelyre 225, meleg étkezésre 150, egészségügyi, szépségápolási és sportszolgáltatásokra pedig 75 ezer forint adható – írja a Blokkk.com nyomán a privatbankar.hu.
2017-ben másfél milliónál is több embernek volt SZÉP-kártyája. A Magyar Turisztikai Ügynökség adataiból kitűnik, hogy öt év alatt összesen legalább 470 milliárd forintot költöttek el a családok.
Az összes SZÉP-kártya költésnek csak kisebb része, alig több mint ötöde ment el a szálláshelyeken, tehát az zsebarányokban meghatározott fő célkitűzés csak részben jött be.
A szálláshelyek összes bevételének 10 százaléka alatt mozgott a SZÉP-kártya költés a szálláshelyeken. A belföldi turisztikai költekezésben már tetemesebb a súlya, 20-25 százalék között hullámzott az elmúlt években:
A SZÉP-kártya pénzek 70 százalékát a vendéglátóhelyek könyvelhették el bevételként. A vendéglátás éves forgalma egyébként 2012-ben 731 milliárd forint volt, 2017-ben pedig már 1 072 milliárd forint. Forgalmukhoz képest kisebb a SZÉP-kártyás bevétel súlya, mint a szálláshelyeken. (blokkk.com, privatbankar.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >