Mennyi a koffein egy kávéban?
A koffein a kávé legfontosabb hatóanyaga. A koffein kioldódása a kávéból meglehetősen sok tényező függvénye – a kávé fajtája (a robustában eleve körülbelül kétszer annyi koffein van, mint az arabicában), a víz keménységétől, a főzési időtől, az őrölt kávészemcsék méretétől és még a használt kávéfőző fajtájától (törökös, „kotyogó”, presszógép stb.) is. A presszógépen főzött kávéba a koffeintartalomnak „csak” 49-65 százaléka oldódik ki, míg a valódi kávéból készült instant kávé esetében ez az érték 90 százalék fölötti! Bár az is igaz, ebből jóval kevesebb kerül egy csészébe.
Egy presszókávéba így általában 80-120 mg koffein van, a bögrényi amerikai forrázott kávékban pedig 120-150 mg, de ezek esetében is igen nagy a szórás, sokszor még ugyanazon az üzleten belül is. Néhány éve például a fogyasztóvédők az egyik floridai Starbucks kávézóban 259 milligramm koffeint mértek a 16 unciás (közel fél literes!) reggeli kávésvödörben, másnap pedig ugyanott ugyanilyenben 564 milligrammot, ami már erősen azon a határon mozog, amikor a koffein kézremegést, erős szívdobogást, hirtelen vérnyomás-emelkedést okoz. (Azért gyorsan tegyük hozzá, hogy ez utóbbi valóban extrém érték, az átlag 250 és 280 mg között szórt, ami azért mégis – szintén átlagosan – 100 milligrammal volt több, mint a rivális Dunkin' Donuts üzleteiben kapható, hasonló méretű kávék esetében.)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >