Napi 11 órát kütyüzik az Y-generáció
Különféle digitális eszközökön naponta akár 11 órát is eltöltenek az Y-generáció, más néven millenniumi nemzedék tagjai a Nielsen Egyesült Államokban végzett teljes körű, médiatartalom-fogyasztási szokásokat felmérő riportja szerint.
A különféle tartalmak okostelefonon történő fogyasztásában kiemelkedő szerepet töltenek be a videós tartalmak, ezek népszerűsége jelentősen megugrik olyan tevékenységek, mint ingázás, taxizás, orvosnál várakozás stb. során. Ez a fajta passzív fogyasztás jelentősen megnöveli a napi médiaidőt, egyben hozzájárul az elfoglaltság, hasznos időtöltés érzetéhez. Ezzel szemben az idősebb nemzedékek inkább a nagyobb képernyőket preferálják (televízió, laptop). A felmérésből kiderül az is, hogy minél fiatalabb az adott tartalomfogyasztó, annál kisebb az általa használt készülék (tablet, okostelefon).
A Nielsen Y-generációs felmérése rámutatott arra is, hogy a közösségi média sztárjai igazi celebritások, hitelességük, értékük a klasszikus értelemben vett filmcsillagokéval egyenlő értékű. Ez meglehetősen nagy paradigmaváltás a korábbi generációk percepciójához képest. A hirdetésblokkolók használata is másféle attitűdöt sejtet: telepítésüket nem a megjelenített tartalmak indokolják, hanem az, hogy a reklámok lelassítják a készülékeiket, ami csökkenti a fogyasztott tartalommal töltött idő élményét. Érdekesség, hogy nem ritka a tudatos reklámfogyasztás, amennyiben a fogyasztók azokat viccesnek vagy érdekesnek találják. Emellett ingyenes szolgáltatásért cserébe hajlandóak elfogadni a különféle reklámokat (pl. You-Tube, Spotify), ami fontos potenciál a piaci szereplők számára. //
Kapcsolódó cikkeink
A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >Indul a Costa Art & Craft pályázat!
Egy jó kávé csodákra képes – felfrissít, inspirál, energiát ad.…
Tovább olvasom >Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >