Méltányos tojáskereskedelem brüsszeli módon
Az Európai Parlament nagyszámú képviselője a közelmúltban meghallgatta Mark Williamset, az európai Tojáscsomagolói, Forgalmazói és Feldolgozói Kereskedelmi Szövetség (EUWEP) titkárát, aki felhívást intézett a tagállamok kormányai és az Európai Bizottság felé a méltányos árukereskedelem miatt. Emellett kérte, hogy az unióban a tojótyúkokra bevezetett állatjóléti előírásokat ne veszélyeztesse az alacsonyabb állatjóléti követelmények között megtermelt tojás és tojástermékek importja.
A Baromfi Termék Tanács (BTT) közleménye szerint a beszámoló titkár úgy véli, hogy az EU tojáspiaca versenyhátrányba került az alacsonyabb szintű élelmiszerbiztonsági és állatjóléti előírások között megtermelt, importból származó tojással és tojástermékekkel szemben. Az EUWEP és egy holland mezőgazdasági kutatóintézet a közelmúltban tanulmányt készített az “Európai Unió árutojás-termelő ágazatának versenyképessége” címmel, amely szintén azt mutatja be, milyen teher hárul a jogszabályi előírások miatt az EU tojástermelőire. (A hivatkozott tanulmány részleteiről itt olvashat: http://www.wageningenur.nl/en/newsarticle/Free-trade-threatens-European-egg-sector.htm)
Az unióban bevezetett jogszabályi változások kiemelten érintik a tojótyúkok jólétének javítását, fokozását. Az EU fogyasztói üdvözölték a változásokat, ugyanakkor a nem uniós országokat e változások nem érintették, hiszen nincs kötelezettségük a jogszabályok alkalmazására, és továbbra is a hagyományos ketrecekben termelik meg a tojást és tojástermékeket, majd exportálják azokat az unióba. A tanulmány hangsúlyozza a jelenlegi helyzet veszélyeit, és rávilágít arra, hogy különösen a tojástermékeknél a problémát súlyosbítaná az import vámtarifák csökkentése, vagy eltörlése, így ez az EU tojáságazatának képviselői szerint nem engedhető meg.
Mark Williams szerint „az EU-ban bekövetkezett változások kifejezetten pozitívak a tojótyúkok jóléte szempontjából, amelyet üdvözöltek mind az állatvédők, mind a fogyasztók. Ugyanakkor a munka, amelyet ennek érdekében az unió tojáságazatának résztvevői végeztek, veszélybe került. Ennek tudatában kell az EU-nak az aktuális kereskedelmi tárgyalásokat folytatnia. A bilaterális tárgyalásokon maximálisan figyelem előtt kell tartani a nálunk bevezetett, a tojótyúkokra vonatkozó állatjóléti, élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi előírásokat is.
Jan Lähde, az EUWEP elnöke kiemelte: a szervezet fontosnak tartja az EU tojáságazatát érintő jogszabályokat, de úgy látja, hogy az unión kívülről érkező tojások és tojástermékek előállítása nem felel meg e jogszabályoknak. Ezért az EUWEP kéri az unión kívüli országokkal folytatott bilaterális kereskedelmi tárgyalások résztvevőit, hogy követeljék meg ezeknek az országoknak a tojástermelőitől, hogy a tojótyúkok tartásánál olyan állatjóléti előírásokat vezessenek be, amelyek az uniós termelőkre érvényesek. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Fulladásveszélyes cumik és mérgező esőkabátok: uniós vizsgálat alatt a Temu és a Shein termékáradata
Babacumik, amelyek fulladást okozhatnak, UV-szűrő nélküli napszemüvegek, tiltott vegyi anyagokat…
Tovább olvasom >30 százalékkal drágult az étkezési tojás az év első felében
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) a tojás…
Tovább olvasom >Az infláció az eurózónában 2 százalékra, az EU-ban 2,3 százalékra gyorsult éves szinten
Gyorsult az infláció növekedése az euróövezetben és az Európai Unióban…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >