Meleg étel a Shell-shopokból
Töltőállomásai shopjainak felújításával és azok kínálatának frissítésével erősít a versenyben a Shell, amelyet riválisaihoz hasonlóan sújt az üzemanyagpiac gyengélkedése. Az angol-holland csoport európai alelnöke, Kapitány István azonban abban is bízik, hogy a nemrég Magyarországon is bevezetett új termékei révén nőni fog cége piaci részesedése.
Átépíti üzemanyagtöltő hálózatának számos üzletét a SHELL Magyarország Zrt., a beruházási döntés hamarosan megszületik. Addig csak annyit árult el a tervekről Kapitány István, az angol-holland anyacég európai kiskereskedelemért felelős alelnöke, hogy a kínálat megújul és kapható lesz elvihető meleg étel is. A meleg étel bevezetése más európai országokban már megkezdődött, de a kínálat mindenütt a helyi nyersanyagokhoz és ízléshez igazodik.
A jövőre induló, két-három éves projekt jól jelzi a cég előtti fejlődési lehetőségeket is. A Shell a Mol után a hazai üzemanyag-kiskereskedelem második legnagyobb szereplője. Kútjai számát azonban már nem kívánja növelni, sőt, ez év elején néhány kisebb forgalmú egységtől meg is vált. 243 töltőállomást üzemeltet (ebből 50-et a Tescótól bérel), ami körülbelül 23 százalékos piaci részesedést takar. A jelentősebb hálózatbővítés ellen szól az üzemanyagpiac több éve tartó zsugorodása is, marad tehát az egyéb szolgáltatások és termékek piacán való erősítés. Kapitány István tájékoztatása szerint Magyarországon az üzemanyag-kiskereskedők bevételeinek körülbelül 70 százaléka származik a benzin- és dízeleladásból, és a 30 shop bevételeiből. Van olyan európai ország, ahol sokkal magasabb a bolti bevétel aránya – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >