Méhecske hotelekkel védhetjük a beporzó rovarokat
A magányosan élő méhek és darazsak szaporodását segítő természetvédelmi eszközök, „méhecske hotelek”, vagy más néven „darázsgarázsok” elhelyezésére biztat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Az MME szerdai közleménye szerint a természetvédelmi eszköz már kora tavasztól segítheti a szelíd beporzók szaporodását, ezért azt február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni.
A házi méhek faodvakat, kaptárakat igénylő több tízezres kolóniáival ellentétben a magányos fajok ujjnyinál vékonyabb járatok védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét – írják a természetvédők.
Ilyen bölcsőkamra biztosítható számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel. Ez lehet például egy 10-4 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli, de építhető szekrényes méhecskehotel is.
A magányosméh-fajok számos képviselője szőrös, ez a bunda szigeteli is őket, így már a tél végi, kora tavaszi első napsütéses napokon is aktívak tudnak lenni. Ezért a méhecske hoteleket február második felében, március elején érdemes kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.
A természetvédők szerint a méhecske hotelek, amelyek akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is elkészíthetőek, márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. A rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról is megfigyelhetik az állatbarátok. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős támogatás segíti a Dévaványai-Ecsegi puszták természetes vízháztartásának helyreállítását
A Körös-Maros Nemzeti Park területének jelentős része vizes élőhely, ezért…
Tovább olvasom >Május 20. a méhek világnapja
Visszatalálni a természethez. Bizony, ez a tanács sokszor elhangzik, akár…
Tovább olvasom >Évente 5,8 milliárd forint állatjóléti támogatásban részesülnek a méhészek
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >