Megvette a Carrefour a romániai Corát
Megvásárolta a Carrefour a Louis Delhaize tizennyolc romániai Cora üzletét. A felek április végén állapodtak meg – erősítette meg a Carrefour a Retail Detail szerkesztőségének.
Egy stratégiai felülvizsgálat során a Louis Delhaize úgy döntött, távozik Romániából. A belga kiskereskedő tíz hipermarketet és nyolc kényelmi boltot üzemeltetett az országban, melyeket most francia versenytársának, a Carrefournak ad el.
A Cora Romania 18 üzletében, a központi szolgáltatások, az e-kereskedelem és logisztika területén közel 2400 főt foglalkoztat. „Mivel a Carrefour Csoport már jelen van Romániában, a dolgozók egy az országban már közismert lánchoz csatlakozhatnak, amely jelentős erőforrásokkal rendelkezik pozíciójának megerősítéséhez” – áll a sajtóközleményben.
A Cora az egyetlen olyan kiskereskedő Romániában, amely a Covid óta zsugorodott. Az eladások 2021-ben 5%-kal csökkentek 2020-hoz képest, és a vállalat kénytelen volt veszteséget is elkönyvelni. A kiskereskedelmi holding 2021-ben már eladta a hipermarketek ingatlanjait, amelyeket aztán visszabérelt az új tulajdonostól.
Ezzel szemben a Carrefour Romania 2022-ben 9%-kal nőtt, és csaknem tízszer akkora, mint a Cora. A Carrefour számára Románia Lengyelország után a második legnagyobb növekedési potenciállal bíró piac.
A tranzakció a versenyhatóságok jóváhagyásától függ, de a tulajdonosváltás várhatóan 2023 második felében megvalósul.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (3. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új országigazgató a JYSK Magyarország élén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

