Megvannak a III. Országos Lazacbontó bajnokság profi és amatőr bajnokai
Harmadik alkalommal rendezte meg a METRO Vevőakadémia az Országos Nyílt Lazacbontó bajnokságot. Az OTP Klub Gourmet Fesztivál második napján, a Millenáris Parkban mérkőztek meg egymással a versenyzők. Az amatőr kategóriában Gyepes Zsolt, a profi kategóriában Németh Róbert nyerte a METRO Vevőakadémia versenyét.
A pontozásnál a zsűri azt vette figyelembe, hogy a versenyzők közül kinek sikerül a legszebben és legpontosabban feldolgoznia és filéznie egy hagyományos lazacot a legrövidebb idő alatt. A METRO Kereskedelmi Kft. felajánlásából a két kategória legjobbjai egy-egy 30.000.-Ft értékű METRO ajándékcsomagot és egy tetszőlegesen választott képzést nyertek a METRO Vevőakadémián. Minden versenyző gazdagabb lett az általa filézett lazac friss húsával, amely egyébként a METRO áruházak széles halválasztékának állandó szereplője.
Krubl Yvette, a METRO kommunikációs vezetője a lazacbontó bajnokságon elmondta: „Az évi mintegy 4 kg-os átlagos halfogyasztásunkkal mi magyarok még mindig messze elmaradunk az európai átlagtól, amely 24 kg. Jó hír azonban, hogy a statisztikák évek óta lassú növekedést mutatnak. A Lazacbontó Bajnokság meghirdetésével, áruházi halkóstolóinkkal, és a METRO Vevőakadémia halas kurzusaival szeretnénk népszerűsíteni a halfogyasztást hazánkban, hiszen a hal nagyszerű, sokoldalú alapanyag és mindemellett rendkívül egészséges is.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >