Megváltozott brit szokások
Amikor az Aldi megérkezett az Egyesült Királyságba, a brit szupermarketláncok biztosak voltak abban, hogy nem kell emiatt aggódniuk. Ezt most, három évtizeddel később másként látják.
Egy csütörtöki reggelen 1990 áprilisában Birmingham Stechford nevű külvárosában különös, idegen élelmiszerlánc startolt az Egyesült Királyság piacán. Csak 600 cikkelemet kínált, kevesebbet, mint ma egy sarki kisbolt, nagyon alacsony árakon. Sok termékből, például vajból, teából vagy ketchupből csupán egyetlen, senki által nem ismert márkát tartott.
Megszokták a vevők a brit élelmiszer-kereskedelemben domináló Tescónál és Sainsbury’snél kapható termékek és márkák ezrei mellett a finomságokat, óriási mélyhűtő ládákat és polcokat, rajtuk vonzóan friss gyümölcsökkel és zöldségekkel. Velük ellentétben az Aldi kínálata lehangolónak és vigasztalannak látszott.
A közvélemény nagy része biztosra vette, hogy az Aldi kudarcot vall Nagy-Britanniában, ahol akkoriban szembetűnő sznobizmussal nagyon lenézték a diszkontokat. Még inkább elutasítóan reagáltak a brit szupermarket-óriások, amelyek 7 százalékos profitrátája a világon a legmagasabb volt.
„Üdvözöljük az Aldi és mások érkezését” – mondta nyilvánosan a Tesco akkori vezérigazgatója, David Malpas. – Mi eléggé jól megélünk a mi piacunkon, ők pedig élhetnek az övéken”.
Kijelentése sokáig helytállónak bizonyult. Aztán 1999-ben az USA-beli Walmart megvette az Asda céget, a harmadik legnagyobb brit láncot. Akkoriban írta a Financial Times című napilap, hogy „az Aldi nem sok vizet zavart az Egyesült Királyságban, mert a brit fogyasztók nem olyan árérzékenyek, mint az amerikaiak vagy a kontinensen az európaiak”.
2009-ben, közel húsz év után az Aldi piaci részesedése csak 2 százalékot ért el, annyit, mint a Lidl, amely nem sokkal az Aldi után jelent meg Nagy-Britanniában. Ahogy azonban múlt az idő, a német láncok csendben magukhoz szoktatták a vevőket. Ma már a brit háztartások kétharmada legalább egyszer felkeres egy Aldi- vagy Lidl-diszkontot minden tizenkét hétben, a Kantar Worldpanel szerint.
2007-ben a brit Co-opot átvette az Aldi, és ezzel az ötödik legnagyobb forgalmú élelmiszer-kereskedelmi cég lett – immár 7,5 százalékos piaci részesedéssel. Megközelíti a negyedik brit Morrison 10,6 százalékát. A Lidl 5,3 százalékos részesedésnél tart, ami nagyobb, mint a brit Waitrose részaránya. A két diszkont továbbra is gyorsan növekszik, terjeszkedik, és átlagban hetenként nyit új boltot valamelyikük. //
Kapcsolódó cikkeink
Ismét lép a Lidl: több mint 150 háztartási és szépségápolási termék árát csökkenti
A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat.…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Walmart megnyitotta eddigi legnagyobb vényfeldolgozó központját
Újabb lépést tett a Walmart gyógyszertári szolgáltatásainak fejlesztése terén: megnyitotta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét lép a Lidl: több mint 150 háztartási és szépségápolási termék árát csökkenti
A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat.…
Tovább olvasom >Stylers: háromból két cég tervez AI automatizációs projektet 2025-ben
Az idei év legjelentősebb technológiai fókuszterületei az AI, az üzleti…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >