Megújult a sárvári gyógyfürdő
Hárommilliárd forintos beruházással elkészült a sárvári gyógy- és wellnessfürdő új családi fürdőközpontja, melyet csütörtökön adott át Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke.
A fejlesztést 900 millió forintos uniós támogatással, nagyobb részt önerőből valósította meg a fürdőt üzemeltető, önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság. A beruházással több, mint 6 ezer négyzetméterrel, 15.500 négyzetméterre nőtt a fürdőépület alapterülete, valamint 1235 négyzetméterrel, 5.535 négyzetméterre bővült a vízfelület.
A fürdő új szárnyát részlegét egy folyosó köti össze a régi fürdőépülettel ám amíg a 2002-ben átadott medencetér elsősorban a pihenést és a gyógyulást szolgálja, addig az új élményfürdő a családok és gyermekeik kikapcsolódását segíti.
A fürdőben található „baba-birodalomban”, ahol játékokkal felszerelt pancsoló medence, játszósarok, baba-mama szoba, pelenkázó, babakonyha és egy tepidárium, melegedő várja a legkisebbeket. Lehet csúszdázni az épületből ki és be.
Az új épületszárnyban hullámmedence, 25 méteres úszómedence, fitness terem, bowling pálya és hatalmas pihenőterek kaptak helyet. A szauna-világ egy 40 fős finn szaunával, külső-belső jacuzzival, élményzuhanyokkal, vitaminbárral bővült – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >A Samsung AI Hybrid Cooling technológiával rendelkező hűtőszekrényeket mutat be a CES 2025 kiállításon
A Samsung a CES® 2025 kiállításon mutatja be legújabb, AI…
Tovább olvasom >