Megújulhat Esztergomban a Fürdő Szálló
A Kisfaludy program keretében négyszáz millió forintos beruházással megújulhat az Esztergom belvárosában álló, 180 éves Fürdő Szálló – közölte az MTI-vel a polgármester.
Kép: orszagjaro.net
Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a folyamatban lévő közbeszerzés lezárultával 2021 első hónapjaiban megkezdődik a szálló teljes rekonstrukciója, mely magában foglalja az épület homlokzatának helyreállítását, a nyílászárók cseréjét, a falak utólagos szigetelését és a közműbekötések kiépítését.
A műemléki védettséget élvező épületet eredeti formájában állítják helyre, a levéltárban fellelt tervek és az 1900-as évek elejéről származó fotók alapján. A munkát restaurátori falkutatás is segítette.
A polgármester hozzátette, a külső felújítás mellett az önkormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat az épület későbbi hasznosításáról is, eredményéről később adnak tájékoztatást.
Az épület közelében egykor a helyi termálforrások táplálta melegvizű tó volt, amelyen III. Béla felesége nyitott meg nyilvános közfürdőt. A területen 1842-ben épült fel a szálloda a mögötte lévő, vele kapcsolatban álló gőz- és kádfürdővel együtt. Az épületben vendégeskedett Liszt Ferenc, Széchenyi István és 1848-ban toborzókörútja során Kossuth Lajos.
Az ingatlan az 1990-es évek második felétől vált gazdátlanná, majd az önkormányzat 2006-ban megvásárolta, nettó 130 millió forintért. Az épület tetőszerkezetét állagmegóvásként 2019 nyarán felújították.
A Fürdő Szálló rekonstrukciója a Kisfaludy program ötmilliárd forintos beruházási csomagjának része, melynek keretében felújítják az Élményfürdőt és a városháza homlokzatát, valamint sport, turisztikai és egészségturisztikai fejlesztéseket végeznek a Szent István Strandfürdőben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >