Megújul a tatabányai INTERSPAR
Több mint 2,5 milliárd forintból modernizálja a SPAR Magyarország a tatabányai INTERSPAR áruházat. A vásárlók várhatóan december elején vehetik ismét birtoka a kívül-belül megszépült, bővülő szolgáltatásokkal újranyitó áruházat.
A beruházás során átalakul az épület főhomlokzata, és belső tere is teljesen megújul. Ezáltal egy jól átlátható, modern környezetben, közel négyezer négyzetméteren válogathatnak majd a vásárlók a hipermarket több mint 20 ezer terméke között. Az épület a korábbiakhoz képest jóval energiatakarékosabb lesz: a belső tereket kis fogyasztású LED-lámpák világítják meg, a szakemberek környezetbarát, szén-dioxidos hűtőközeggel működő kereskedelmi hűtést szerelnek be. A vásárlókat mozgójárdák szállítják majd a parkolószintről a shopterülethez. Az új szolgáltatások között igazi különlegességnek ígérkezik a SPAR toGo étterem.
– A SPAR az idei évben több mint 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. Ebből új áruházak nyitása mellett a meglévők korszerűsítésére is lehetőség nyílik– ismertette Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. //
Kapcsolódó cikkeink
Adni Öröm! – Adománykártyákkal már most csatlakozhatunk a karácsonyi adománygyűjtéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött az Adni Öröm! jótékonysági akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új szintre emeli a bevásárlás fogalmát a SPAR – megnyílt Magyarország legmodernebb INTERSPAR hipermarkete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
