Megújul a Széchenyi-program
Az új Széchenyi hitelprogramokról szóló kormányhatározat szerint a kormány háromféle hitelprogramot indít, különböző időpontokkal – olvasható a Magyar Közlönyben.
A Széchenyi Kártya Program keretében 2010. augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszköz hitel programot indul.
2010. szeptember 1-től a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Beruházási hitelprogram indul el a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében.
2011. január 1-jétől maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Önerő hitelprogramot indul, a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében.
A kormány az új hitelcélok többségénél a 2010. december 31-ig megkötött hitelszerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére (1095 napra) 2 százalékpont kamattámogatást, valamint a garanciaintézmény kezességvállalási díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít. Ez a támogatás azonban nem haladhatja meg a garanciadíj vetítési alap 0,75 százalékának megfelelő összeget – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
