Megújul a Magyar Turizmus Zrt.
Megújul a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.), a turizmus és az agrármarketing-programok hatékonyabb támogatása érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a turisztikai ágazatot összefogó intézmény egyik kiemelt feladata lesz a részben uniós forrásokból is támogatott turisztikai vállalkozások, illetve mezőgazdasági termékek, hungarikumok népszerűsítése Magyarországon és külföldön.
Ennek érdekében a marketingtevékenységre, az ágazat által nyújtott újdonságok megismertetésére az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a zrt.-nek – idézte a közlemény Varga Mihályt. A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, a Magyar Turizmus Zrt.-nek mindent meg kell tennie, hogy az elmúlt évekhez hasonló bővülés legyen a turisztikai ágazatban, még több hazai és külföldi vendég töltse szabadidejét magyarországi szálláshelyeken és fogyasszon magyar termékeket.
A közlemény emlékeztetett, hogy tavaly Magyarországon 7,2 százalékkal több, összesen 9,5 millió vendég 5,4 százalékkal több, 24,2 millió vendégéjszakát töltött el a szálláshelyeken. A belföldi vendégek száma 10 százalékkal, a tőlük származó bruttó szállásdíj-bevétel pedig mintegy 15 százalékkal emelkedett, a külföldiektől származó szállásdíj-növekedés pedig csaknem elérte a 11 százalékot 2014-ben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >