Megújul a helyi piac Gyulán
Megújul a helyi piac Gyulán, a kivitelezési munkálatok hétfőn megkezdődtek, és április végén fejeződnek be – mondta el Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester az MTI-nek.
A felújítás összesen 24,7 millió forintba kerül, a piac tulajdonosa, az önkormányzat 14,1 millió forint támogatást nyert a beruházáshoz a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programjából – közölte a polgármester.
A felújítás során korszerű árusítópadokat helyeznek ki, a terület új térburkolatot kap, és föld alatti védőcsöveket fektetnek le a később megvalósuló informatikai és energetikai fejlesztésekhez.
Görgényi Ernő kiemelte: a piac a belváros szívében található, infrastruktúrája versenyképes a nagy áruházláncokkal, a környéken piaci napokon ingyenes a parkolás.
A polgármester hangsúlyozta: a gyulai önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a Gyulán és környékén előállított helyi friss és tartós termékek, zöldségek és gyümölcsök piacra jutásuk elősegítésére. Az önkormányzat tavaly nyáron elindított egy „Gyulai Termék” védjegyprogramot is, a minőségi helyi termékek ezzel a védjeggyel jelennek meg a városi piacon. Több gyulai kisüzletben és egy áruházláncnál a gyulai helyi termékeket önálló polcon lehet megtalálni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >