Megújította együttműködési megállapodását a Vitafort és a Tej Terméktanács
Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szerződést Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója és Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke írta alá.
A Vitafort Zrt. 2012 decembere óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor Dabason.
A magyar takarmányipar vezető cége a Vitafort Zrt. A csaknem negyven éves szakmai múltra visszatekintő, s a hazai takarmánypiac élenjáró vállalata közel 850 ezer tonna késztáppal egyenértékű terméket állít elő valamennyi haszonállat számára. Ezzel Magyarország takarmányellátásának több mint 25 %-át koordinálja.
Kulik Zoltán vezérigazgató a megállapodás aláírása kapcsán elmondta, hogy a Vitafort a magyar tejelő szarvasmarha takarmányozás területén piacvezető pozíciót tudhat magáénak, s közel 400 nagyüzemi partnerrel áll kapcsolatban. Partner specifikus takarmányozási rendszer, valamint célirányos állattenyésztési és takarmányozási szolgáltatások kialakítása, azok telepi alkalmazása szoros szakmai együttműködést eredményeznek hosszú távon a nagyüzemi gazdaságokkal. Kutatás-fejlesztési tevékenysége is a piaci igényekre keres választ a telepi visszajelzések alapján, folyamatosan keresi az alapanyagellátás alternatíváit a hatékonyság, az eredményesség és a versenyképesség növelésének igényével.
A vezérigazgató hozzátette, cégük számára különösen fontos, hogy az ágazat valamennyi szereplője közös platformon hatékonyan képviselje és szolgálja a magyar tejágazat érdekeit és stabilan megalapozza a nemzetgazdaságban betöltendő helyzetét a jövőben is.
Mélykuti Tibor elnök a sajtótájékoztatón a tejágazat kilátásaival kapcsolatban elmondta, hogy a hazai ágazat több éve tartó mennyiségi és ár-kilengésekkel tarkított időszakon megy keresztül.
A tejzsír árak 2017. év végére Európa-szerte visszarendeződtek. A fölözött tej spot árak és a holland nyerstej spot árak fél év alatt megfeleződtek. A tejtermékek iránti kereslet továbbra is fennáll és erős, de a kínálat ezt jóval felülmúlja. Az Európai Bizottság továbbra is maga előtt görget egy közel 400 000 tonnás soványtejpor intervenciós készletet.
A tejpiaci kilengéseket tovább fogja erősíteni a klímaváltozás. A tejágazat szereplői annak érdekében, hogy a jól képzett munkaerőt megtartsák, folyamatos béremeléseket hajtanak végre.
A Terméktanács 2017 óta ugyanakkor egyre gyakrabban kénytelen újra hatósági bejelentéseket tenni a nagykereskedőknél feltűnő gyanúsan olcsó import UHT tejek és félkemény sajt tömegtermékek ügyében. A tejágazat szereplői és a Kormányzat erőfeszítéseinek eredményeképpen a hazai nyerstej átlagár elérte a 101 Ft/kg-ot. Ezt az árpozíciót stabilizálni és erősíteni kellene.
A tejtermelőknek, a feldolgozóknak, illetve a magyar takarmányiparnak egyaránt érdeke, hogy a hazai tejágazat stabil maradjon.
Kapcsolódó cikkeink
A Tej Terméktanács már 20 éve edukálja a gyerekeket
A Tej Terméktanács több mint 20 éve végez országos szintű,…
Tovább olvasom >Együtt edukál a Tej Terméktanács és a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.
A Tej Terméktanács és a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.…
Tovább olvasom >Ismét átfogó kutatást végzett a Tej Terméktanács
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács célkitűzése, hogy több magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >