Remekelt a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban
Júliusban a várt 0,2 százalék helyett 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban – jelentette az amerikai kereskedelmi minisztérium. A keresletélénkülést a meleg időjárás és az árleszállítások indokolhatták.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint júliusban 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ami kisebb meglepetést okozott, tekintettel arra, hogy a konszenzus +0,2 százalék volt. Rossz hír viszont, hogy a júniusi adatot -0,5 százalékról -0,7 százalékra módosították.
A bontásból az látszik, hogy a bővülés általános volt: az autókereskedők forgalma ugyanúgy 0,8 százalékkal nőtt, mint a többi kiskereskedelmi egységé. Az autókereskedők, benzinkutak, és építőipari anyagokat forgalmazók adataitól tisztított index 0,9 százalékos emelkedést jelzett, ami féléves csúcsnak számít.
Az amerikai háztartásoknak a meleg idő, az árleszállítások, és a javuló munkaerőpiaci környezet hozhatta meg a kedvét, bár utóbbi kapcsán megjegyezzük, hogy a munkanélküliség továbbra is túl magas – 8 százalék feletti – ahhoz, hogy jelentősen élénkülhessen a fogyasztás.
A második negyedévben (évesített negyedéves alapon) már csak 1,5 százalékkal nőtt a gazdaság, a Fed azonban jelezte, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akkor kész beavatkozni. (Portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >