Megtört a jég: a háború kezdete óta elindulhatott az első ukrajnai gabonaszállítmány
A február 24-én elkezdődött ukrajnai háború óta nem szállított az ország gabonát, pedig az ukrán búzára és kukoricára világszinten nagy szükség van. Most azonban végre elindulhatott egy gabonaszállító hajó, ami 26.000 tonna kukoricát szállít először Isztambulba, majd Tripoliba. Az ország jelentős bevételekre számít a gabonaexport újraindulásától.

Líbia számára életmentő a most elindult ukrán kukoricaszállítmány, mely a háború kitörése óta az első. (Fotó: Pixabay)
A világ egyik legnagyobb gabonaexportőrének számító Ukrajna komoly veszteségeket szenvedett el amiatt, hogy nem adhatta el az előző évi terméséből származó, mintegy 20 millió tonna búzát és kukoricát. Ez a kiesés globális szinten élelmiszerválságot okozott. Most azonban mindkét oldal fellélegezhet, hiszen hosszú hónapok után elindulhatott Sierra Leone zászlaja alatt az első ukrán gabonát szállító hajó a törökországi Isztambul felé, egy biztonságos útvonalon. Ott átvizsgálják a 26.000 tonna kukoricát szállító Razoni nevű teherhajót, ami onnan indul tovább Líbiába, Tripoliba. Az erről szóló megállapodást a „Biztonságos humanitárius tengeri folyosó” létrehozására az ENSZ közvetítésével kötötte Ukrajna és Törökország. Libanon számára ez a kukoricaszállítmány életmentő, hiszen az ország gabonaszükségletének 80%-át Ukrajnából és Oroszországból szerezte be eddig.
Magyarországon az aszály miatt csökkent a búza hozama
A globális helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az elmúlt időszak aszályos időjárása az európai, így a magyar gabonatermést is jelentős mértékben csökkentette, az Európai Unió gabonaigényének 10%-át adó Románia pedig 25%-os visszaesést regisztrálhatott szintén a hőhullámok miatt.
A növekedésre gyakorolt közvetlen hatások mellett az aszály és a hőstressz számos régióban egybeesett a virágzási szakasszal, ami a növények termékenységének csökkenését eredményezte. A nyári növények hozampotenciáljára gyakorolt negatív hatások a tartós esőhiány által már amúgy is sújtott régiókban a legszembetűnőbbek, például Spanyolország nagy részén, Dél-Franciaországban, Közép- és Észak-Olaszországban, Közép-Németországban, Észak-Romániában, Kelet-Magyarországon, valamint Nyugat- és Dél-Ukrajnában. – jegyezte meg az Európai Bizottság.
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve…
Tovább olvasom >Drágul a sárgarépa Ukrajnában a kínálati szűkülés miatt
Április végére jelentősen megemelkedett a sárgarépa ára az ukrán piacokon…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >