Megtorpant a közép-európai bérek felzárkózása
Szomorú adatra világított rá a közép-európai bérhelyzettel kapcsolatban az Európai Szakszervezeti Szövetség magyar kutatója – írja a hvg.hu. Galgóczi Béla tanulmányából kiderül: miközben a régióban fokozatosan nőtt a termelékenység (vagyis az adott munkaidőre eső teljesítmény), a bérek felzárkózása ezt nemhogy nem követte, de egyre jobban szakad le Nyugat-Európához képest.
A kutató a magyar, a cseh és a lengyel átlagkeresetet vetette össze a némettel és meglepő eredményre jutott. Amíg a közép-európai országokban a kilencvenes évektől a válságig 10 százalék körüli szintről a német bérek 30 százaléka fölé emelkedtek a bérek, 2008 óta ez az arány jelentősen visszaesett.
A három ország közül nálunk a legtragikusabb a helyzet. Amíg itt az átlagkereset 2008-ban a német 31,9 százaléka volt, két évvel később már csak 29,7 százaléka, 2015-ben pedig alig több mint a negyede, 25,1 százaléka. A nagy eséshez hozzájárulhatott a forint árfolyamának bezuhanása is, ám az Eurostat árfolyammal és életszínvonallal korrigált adatai is hasonló visszaesést mutatnak. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Évente 35 billió euróra kárt okoz az éghajlatváltozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A spanyol fogyasztók szerint javult a saját márkák minősége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európában a határon átnyúló értékesítés 69%-a a piacterekről származik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >