Megtévesztették a fogyasztókat a Norbi Update termékek hatásairól, a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal 40 millió forintra bírságolta a céget – közölte a GVH az MTI-vel.

Schobert Norbert
A közlemény szerint egyebek mellett a termékek hatásait, összetételét, a diéták eredményességét illetően tévesztette meg a cég a fogyasztókat. A vállalkozás együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést, ezt figyelembe vették a bírság megállapítása során.
A vizsgálat feltárta, hogy a Norbi Update életmódrendszert, illetve az Update termékek népszerűsítését célzó, a forgalmazó közösségi oldalán közzétett videók több szempontból is tisztességtelennek minősültek a fogyasztókkal szemben. A GVH szakemberei bő egyéves időtartamot vizsgálva 280 videóbejegyzést néztek át, és arra jutottak, hogy azok megtéveszthették a fogyasztókat a termékek összetételét, hatásait, a cég piaci pozícióját, illetve egy termék esetében annak forgalmazhatóságát illetően.
A videók megalapozatlanul hirdették az Update termékeket egészségre ható tulajdonságra, betegségek megelőzésére, kezelésére utaló állításokkal (például „elmúlik a cukorbetegség, elmúlik a magas vérnyomás”). A megtévesztő, egészséggel kapcsolatos állítások egyúttal megsértették az élelmiszerek reklámozására vonatkozó uniós szabályozást is – hívta fel a figyelmet a GVH.
A posztok emellett megtévesztő állításokat tettek az Update termékek összetételével kapcsolatban (például „cukormentes, csökkentett a szénhidráttartalma”), valamint megalapozatlanul állították a cég piacelsőségét.
A videóbejegyzések a versenyhivatali vizsgálat alapján jogsértően keltették azt a benyomást, hogy az Update márkához köthető táplálkozás mindenki számára alkalmas az egészségi állapot megőrzésére, javítására, a betegségek megelőzésére, kockázatuk csökkentésére – elhallgatva, hogy az egyéni egészségügyi körülmények erősen befolyásolhatják a szóban forgó diéták alkalmazhatóságát.
Egy termék – mézhelyettesítő szirup – tekintetében pedig a vállalkozás hamisan keltette azt a benyomást, hogy az jogszerűen árusítható, mivel a Nébih állásfoglalása szerint eleve jogsértően hozták forgalomba, majd a szakhatóság ki is vonta a piacról, elrendelve a termékek visszahívását a fogyasztóktól – tudatták.
A közlemény szerint a GVH Versenytanácsa a jogsértés értékelésekor figyelembe vette többek között, hogy a megtévesztő videókkal célzott fogyasztói kör részben sérülékeny, mivel az állítások betegeket és túlsúllyal küzdőket is céloznak.
A hatóság tekintettel volt ugyanakkor a cég együttműködésére is: a vállalkozás ugyanis beismerte a jogsértést, visszamenőleg törölte a kifogásolt videókat és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről. A cég emellett a jövőbeli, hasonló jogsértések kiküszöbölésére szolgáló, célzott belső, úgynevezett megfelelési program bevezetését vállalta a hatóság felé.
A versenyhatóság mindezek figyelembevételével 40 millió forintra bírságolta a Norbi Update Lowcarb Zrt.-t.
Kapcsolódó cikkeink
Újra vizsgálja a GVH a Wizz Air vállalásait – lejárt a kompenzációs kötelezettség öt éve
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air Hungary…
Tovább olvasom >GVH: már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben
Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett…
Tovább olvasom >Az üdülési jogokkal kapcsolatos csalásokra hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal
Az elmúlt évtizedekben számos eljárásban vizsgálták az üdülőhasználati jogok másodlagos…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fókuszban a fenntartható élelmezési rendszerek támogatása: megjelent a Nestlé közös értékteremtési összefoglalója
A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >Jägermeister Orange: jéghideg újdonság a szicíliai narancs aromájával
1400 órányi szicíliai napfény, 56 gyógynövény és három narancs aromája…
Tovább olvasom >