Megszűnik a papíralapú vendégkönyv
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát – az intézkedés 2023. január 1-én lép hatályba.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ 2019-es elindításának egyik célja volt, hogy a szálláshely-szolgáltatói szektort a teljes körű digitalizáció útjára állítsa. 3 évvel a rendszer elindítása után ma már a 46 ezer hazai szálláshely mindegyike szálláshelykezelő szoftvert használ, a foglalásait digitálisan adminisztrálja és rögzíti a szoftverében. A szálláshelyek online adatrögzítése és adatszolgáltatása mára már stabil rendszerré vált, így a szektor digitalizációja és adminisztrációs terheinek csökkentése tovább folytatódhat.
Bár 2020 óta minden hazai szálláshely-szolgáltatónak szálláshelykezelő szoftvert kell használnia – hiszen ez a működés egyik alapfeltétele –, számos önkormányzat ma is rendeletben írja elő a papíralapú vendégkönyv vezetését. Ez a szolgáltatóknak kettős nyilvántartást, a vendégeknek pedig dupla adminisztrációt jelent. Januártól a jegyzők is kizárólag a szoftverekben lévő adatok alapján ellenőrizhetik az egyes szolgáltatók IFA-bevallásainak adatait. //
A fenti cikk a Trade magazin 2022.08-09. 141. oldalán olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: mintegy hétszázezren pihentek Magyarországon a tavaszi szünetben
Húsvét után sem enyhült az utazási kedv, így az áprilisi…
Tovább olvasom >Hatalmas az érdeklődés a kistelepülési italüzletek támogatása iránt
Sikerrel zárult a Magyarország Kormánya által a falusi kiskocsmák számára…
Tovább olvasom >Több mint 1 millió vendég érkezett a magyarországi szállashelyekre
2025 februárjában tovább erősödött a magyar turizmus: több mint 1…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Történelmi siker: aranyérem a Zelna Borászatnak a világ legrangosabb borversenyén
Soha nem látott elismerést szerzett a balatoni vörösbor a nemzetközi…
Tovább olvasom >Norvégia turisztikai adót vezet be: az önkormányzatok enyhíthetik a túlturizmus terheit
A norvég parlament történelmi döntést hozott: 3 százalékos turisztikai adó…
Tovább olvasom >