Megszűnhet a málnatermesztés Magyarországon
Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelők szerint ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni – írja a Magyar idők pénteki számában.
Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta: töredékére csökkent a málna hazai termőterülete és a következő években vélhetően megszűnik a hazai termesztés.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a kilencvenes évek elején még 27 ezer tonna málna termett évente Magyarországon, a teljes megtermelt mennyiség mára másfél-kétezer tonnára csökkent.
A gyümölcspiaci szakember az okok között említette, hogy nincs aki foglalkozzon a korábban házak mellett termesztett növénnyel, és a nagyobb ültetvényekre sem találnak munkást. A dolgozók bére pedig egyre nagyobb arányt képvisel a termék árában, ezzel csökkentve a termelés jövedelmezőségét.
Magyarországon a hatszáz forintért értékesíthető málna kilójából kétszáz forintot tesz ki a betakarítási költség, miközben Szerbiában, Romániában és Ukrajnában fillérekért dolgoznak az ültetvényeken.
A helyzetre gyakorlatilag nincs megoldás, a növekvő munkaerő költségeket a fogyasztók nem fizetik meg. Ha dupla áron lehetne eladni a szamócát, akkor megérné, a vásárlók azonban egyelőre nem fogadják el az áremelést – tette hozzá.
A probléma minden nagy kézimunka igényű gyümölcsnél jelentkezik. A szakember szerint ezek a növények lassan eltűnnek a magyarországi termőterületekről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Eperszezon 2025: továbbra sem lett olcsóbb a kedvelt gyümölcs
Tavasszal hazánkban hagyományosan elindul az eperszezon, ám az utóbbi évek…
Tovább olvasom >Hazai banántörténelem: a ritkaságból alapélelmiszer
A banán régóta kedvelt gyümölcs világszerte, de még mindig rengeteg…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >