Megszületett a csődegyezség a Pápai Hús Kft-nél
Megszületett a csődegyezség a Pápai Hús 1913 Kft. és hitelezői között, a csütörtöki egyeztetésen a hitelezői igények 50 százalékát meghaladó kielégítéséről döntöttek – tájékoztatta Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), Pápa polgármestere az MTI-t.
Úgy fogalmazott: olyan megoldás született, ami lehetővé teszi a húsipari tevékenység folytatását Pápa városában. A polgármester kiemelkedő eredménynek nevezte az egyezséget, emlékeztetve, hogy általában a csődeljárás alatt álló cégek ennél kedvezőtlenebb megállapodást tudnak ajánlani hitelezőik számára.
Hozzátette: az önkormányzati tulajdonban lévő, jelenleg csődeljárás alatt álló gazdasági társaság csődegyezségi tárgyalásán a hitelezők több mint 80 százaléka megjelent, ami azt jelzi, hogy számukra is fontos a húsipari vállalat megmaradása.
Beszélt arról, hogy a mostani előrelépés egy decemberi kormányhatározatnak köszönhető, hiszen a cég tavaly ősszel még azt tudta ajánlani a hitelezőknek, hogy a tartozás 5 százalékát fizeti ki kezdetben, majd további 41 százalékot az ingatlanok értékesítése után.
A Pápai Hús 1913 „cs.a” Kft. 100 százalékos tulajdonában lévő Pápa-Ser „cs.a.” Kft. is tanácskozott csütörtökön a hitelezőivel, a részvételi arány itt is meghaladta a 80 százalékot – közölte Áldozó Tamás.
A felek a fizetési határidő meghosszabbításáról döntöttek, ez azonban technikai jellegű határidő-hosszabbítás, hiszen a Pápa-Ser csődegyezsége nagymértékben függ a Pápai Húsnál született döntéstől – magyarázta a polgármester.
A húsipari társaság menedzsmentje arra törekszik, hogy a csődegyezségről szóló dokumentumokat mielőbb átadja az illetékes Cégbíróságra, és a hitelezők a lehető leghamarabb pénzükhöz jussanak – szögezte le Áldozó Tamás.
A Pápai Hús 1913 Kft. július elején kért csődvédelmet, miután hónapok óta nem tudta kifizetni beszállítóit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >