Megszólalt az NGM a vasárnapi nyitva tartásról
A vasárnapi pihenőnapot bevezető törvényhez kapcsolódó, „a részletekre kiterjedő rendelet” 2015. első negyedévében készül el, de a törvény már most is számos kivételt tartalmaz – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A héten a kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvelt az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhítését támogatja több szakmai szervezet is. Levelében Megyeri Szabolcs kifejtette: a kertészeteknek jelentős hátrányt jelent a vasárnapi zárva tartás, ezért a törvényhozásnak egyeztetést kell kezdenie a szakma képviselőivel.
Az NGM ezzel kapcsolatban kiemelte: a kormány fontos törekvése, hogy vasárnap senkit ne lehessen dolgoztatni, a törvény is ezt a célt szolgálja, és a tárca a jogszabály értelmezésénél is ezt a szempontot veszi figyelembe.
A törvény ugyanakkor számos kivételt tartalmaz, amelyre a jogszabály hatálya nem terjed ki, illetve felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a törvénytől további eltérő szabályokat állapítson meg az adott település (településrész) sajátosságaira – különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire – tekintettel. A részletekre kiterjedő rendelet 2015. első negyedévében készül el – írta az NGM. (MTI, tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


