Mégsem kell az arab befektetőknek a kapuvári húsüzem
A szerdán lejárt, már meghosszabbított határidőig sem érkezett meg a kapuvári húsgyár remélt vevőitől az üzem vételára – írja a Kisalföld.
Az adásvételről még májusban írt alá szerződést a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) és két arab üzletember, akik egyes hírek szerint 650 millió forintot ígértek az akkor már sokadik értékesítési pályázaton a két éve álló üzemért.
A teljes vételár kifizetésére 45 napot kaptak az arabok, mely az elmúlt héten le is járt. Kovács Csabától, az NRN ügyvezetőjétől akkor megtudtuk, az elmaradt utalás pótlására – már késedelmi kamattal terhelten – nyolc napot kaptak a reménybeli vevők, mely tegnap (szerdán) le is járt. A vételár azonban nem érkezett meg a felszámoló által megjelölt számlára.
– A nyolc nap letelte után a felszámolók jogkövetkezmény nélkül felbonthatják a vételi szerződést. Ennek nyomán a már kifizetett előleg is elveszik a vevők számára – jelentette ki Kovács Csaba. Az NRN ügyvezetője hozzátette, ezt követően a kapuvári üzemet újra meghirdetik, a lehető legrövidebb időn belül. (kisalfold.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >