Megoldást sürget a Tiszán úszó hulladék eltávolítására a PET Kupa Mozgalom
Mielőbbi, átfogó megoldást sürget a Tiszán vonuló árhullámmal érkező ukrán kommunális hulladék eltávolítására a PET Kupa Mozgalom, erről kedden közleményt juttatott el az MTI-hez a mozgalom szervezője, a Természetfilm.hu Egyesület.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerint a szemét eltávolítására csak az árhullám levonulása után lesz lehetőség.
A mozgalom közleménye szerint az árhullám jelentős mennyiségű kommunális hulladékot sodor magával, a szerveződés azt közölte, hogy úgynevezett „gyors reagálású csoportja” „megdöbbentő felvételeket készített” a több tonnányi szemétről.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jándnál például folyamatosan érkeznek a Tiszán a szennyező anyagok, háztartási hulladékok, köztük rengeteg palack. A mozgalom úgy véli, veszélyes anyagok, olaj, elem, vegyszer, sőt állati tetem is lehet az uszadék között, ami járványügyi kockázatot is jelent, illetve védett területeket is veszélyeztet a folyó mentén.
Tokajnál is felderítést végzett a csoport, tapasztalatuk szerint percenként két 10-30 négyzetméteres „hulladéksziget” úszott el az ottani Tisza-híd alatt. A hulladékok már elérték a Tiszalöki Vízierőmű zsilipjeit, azóta ott halmozódnak fel. A PET Kupa Mozgalom közölte: a tudomására jutott információk szerint a víznyomás már akkora, hogy hamarosan továbbengedik a szeméthalmot.
A sajtóközlemény kiadói sürgetik, hogy a magyar hatóságok a szomszédos országokkal évekkel ezelőtt aláírt nemzetközi egyezmény alapján hívják fel a figyelmet a folyószennyezés problémájára, és közösen dolgozzanak ki intézkedéseket ennek megakadályozására.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a honlapján kedden elismerte: „az árhullámmal továbbra is nagy mennyiségű uszadék, kommunális hulladék érkezik a külföldi vízgyűjtő területről”. Jelezték: a hulladék „hullámtérből történő eltávolítására az árhullám levonulása után lesz lehetőség”. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A magyar fogyasztók továbbra is árérzékenyek, de egyre fontosabb a környezetvédelem
A PENNY évek óta következetesen vezet be olyan fenntartható megoldásokat,…
Tovább olvasom >Kevés a víz a Balatonban és a nagy folyókban, de nincs ok pánikra
A Balaton, a Velencei-tó, a Duna és a Tisza vízszintje…
Tovább olvasom >A kollégák elkötelezett munkájának köszönhetően a Tesco 73 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát
A Tesco a napokban publikálta kilencedik élelmiszerhulladék-jelentését, amelyben a hulladék…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >A prémium snacking trend Magyarországon is erősödik
Az elmúlt években a hazai fogyasztói szokások látványos átalakuláson mentek…
Tovább olvasom >Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >