Megnyitotta 250. üzletét a Rossmann
A Rossmann családdal, a cégcsoport nemzetközi vezetőivel és a társtulajdonos AS Watsonnal közösen ünnepeltek
A hazai fennállásának 30. évfordulóját ünneplő drogéria piac felett fejlődődött tavaly, ám 2024-ben sincs megállás: 250. boltjukat ünnepélyes keretek között, az alapító Dirk Rossmann és családja, a társtulajdonos AS Watson Group CEO-ja Malina Ngai, valamint a Rossmann nemzetközi vezetőinek jelenlétében nyitották meg a budapesti Árkádban.
Dirk Rossmann alapító-tulajdonos, Malina Ngai, az AS Watson Group ügyvezető igazgatója, valamint a Rossmann számos nemzetközi vezetőjének jelenlétében nyitották meg a Rossmann 250. magyarországi üzletét Budapesten az Árkád Bevásárlóközpontban.
Mozgalmas és kivételesen eredményes évet zárt a Rossmann Magyarország: a 30 éves drogéria 2023-ban átlépte a bruttó 170 milliárdos éves forgalmat, mellyel ismét a drogériapiaci átlag feletti növekedést sikerült elérniük. Amellett, hogy az elmúlt évben is folyamatosan növekedtek a piacon, idén sem állnak meg, tavaly év végén jelentették be, hogy 20 milliárdos beruházásba kezdenek jelenlegi székhelyükhöz közel, Üllőn. 2025 végéig egy 28 000 négyzetméteres logisztikai központ átadását tervezik, amely egy 4000 négyzetméteres irodával egészül majd ki.
A vállalat stabilan hosszú távra tervez Magyarországon, a tulajdonosok bizalma töretlen a hazai menedzsmentben, amely önállóan működik, és a lokális piac igényeire szabja a működést.
Továbbra is kiemelkedően jól teljesítenek a baba és a dekorkozmetikumok kategóriájában: a legjobban fogyó termékeik a klasszikus kozmetikai kínálat tagjai, illetve a választék egyik legfontosabb része a szépségápolás. A Rossmann piacvezető a babatermékek területén is, és komoly kiegészítő választékot jelentenek számukra a vegyi áruk. Ez a négy kategória adja a drogéria forgalmának 75%-át.
„Hisszük, hogy a tavalyi év sikeréhez nagy mértékben hozzájárult az akciós stratégiánk, mellyel az volt a fő célunk, hogy a vásárlóinkat még kedvezőbb akciós árakkal segíthessük a nehéz inflációs helyzetben. Ezt tesszük 25 éve, és ezt szeretnénk folytatni még legalább 25 évig” – mondta el Flórián László ügyvezető igazgató.
„Az elmúlt 30 évben óriási fejlődésen ment keresztül a vállalat, jelenleg közel 2500 kollégával dolgozunk együtt, most pedig megnyitottuk a 250. üzletünket, ami nélkülük nem jöhetett volna létre. Semmiképp sem tervezünk azonban megállni: idén is további boltnyitásokkal és kampányokkal készülünk egész évben” – tette hozzá Németh Kornél ügyvezető igazgató.
A drogéria a folyamatos expanzió mellett továbbra is fókuszt helyez a munkavállalói elégedettségre is. A vállalat sikeréhez nagyban hozzájárul a munkavállalók magas szintű elkötelezettsége, amely rendszeres mérések alapján évek óta kiemelkedő a multinacionális kereskedő cégek között. 2022-ben a Kincentric anonim munkavállalói elkötelezettség felmérésén a Legjobb Munkahely címet 78%-os elkötelezettségű eredménnyel érte el a Rossmann, 90%-os részvételi arány mellett.
Egyre bővülő szépségápolási szortimentjüket és a saját márkás termékeiket, valamint a mostanra több mint 2 millió tagot számláló Rossmann+ törzsvásárlói programjukat támogató kampányokkal is készülnek 2024-re. (x)
A Dirk Rossmann GmbH, általános nevén Rossmann, Európa egyik legnagyobb drogérialánca, éves bevétele rekordszintre, 13,9 milliárd euróra emelkedett tavaly, 14,4%-kal meghaladva az egy évvel korábbi árbevételt. A német konszern kilenc európai országban jelenleg 4713 üzletet működtet, ahol összesen 62 100 főt foglalkoztat. A vállalat hazai piacán, Németországban a 2288 üzlettel rendelkező árbevétele éves szinten 10%-kal, 9,3 milliárd euróra nőtt tavaly. A Rossmann külföldi piacain (Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Törökországban, Albániában, Koszovóban, Spanyolországban és Dániában) árbevétele 24%-kal 4,6 milliárd euróra nőtt 2023-ban.
A céget 1972-ben Dirk Rossmann alapította, központja a németországi Hannover melletti Burgwedelben található. A Rossmann család 60%-os tulajdonosa a cégnek. A hongkongi székhelyű AS Watson Group 40%-os részesedéssel rendelkezik, amelyet 2004-ben vettek át a holland Kruidvattól. (x)
Kapcsolódó cikkeink
Már itthon is elérhető Dirk Rossmann önéletrajzi írása
A klímakatasztrófával foglalkozó oköthrillerei után megjelent magyarul Dirk Rossmann, a…
Tovább olvasom >Megvannak az Év Kereskedője 2024 nyertesei
A Trade magazin idén már 10. alkalommal hívta versenyezni a…
Tovább olvasom >Az árakba, a technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba invesztált a dm
A drogéria forgalma 17%-kal nőtt az elmúlt gazdasági évben A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új irány a haszonjárműveknél: a Transporter és az ID. Buzz formabontó újdonságai
A Volkswagen Transporter hetedik generációja újraértelmezi a klasszikus haszonjármű fogalmát,…
Tovább olvasom >Rekordösszegű adomány a P&G paralimpikonokat támogató kampányában
Több mint húszmillió forint gyűlt össze A Mindennapok Bajnokai elnevezésű…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >