Megnyitott a Barceló Budapest
Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több mint 250 egységgel rendelkező Barceló csoport üzemelteti – közölte a fejlesztő Sunbelt Csoport az MTI-vel kedden.
fotó: barcelo.com
A korábban több más funkciót is betöltő Király utcai épületet két év alatt alakították át, a spanyol társaság 25 évre szóló bérleti szerződést írt alá a fejlesztő Sunbelt Csoporttal. Budapest legújabb szállodája a kétágyas szobák mellett 5 egybenyitható lakosztállyal, egyebek mellett 80 fős konferenciateremmel, tárgyalótermekkel rendelkezik. Az épület korábban bankszékházként, majd irodaházként működött, a hotellé alakítása 2017 áprilisában kezdődött.
A közlemény szerint a projekt generálkivitelezője az Europroperty Zrt. volt, a beruházás a magyar befektetők tulajdonában álló Sunbelt csoport saját forrásaiból, illetve kereskedelmi banki finanszírozás bevonásával valósult meg. A hotel 20 fős személyzettel kezdte meg a működését, a teljes létszám később eléri a 35 főt, emellett külsős munkatársakat is foglalkoztatnak majd.
Török Zsombor, a Sunbelt társtulajdonosa a közlemény szerint elmondta: a Barceló Budapest már a második sikeres szállodai projektjük Budapest belvárosában. A VII. kerületben 2017 februárban nyitott meg a szintén négycsillagos Exe Danube, amely a kezdetektől csaknem telt házzal működik. Üzemeltetője az Eurostars Hotel Company tagja, a spanyol Group Hotusa, az ingatlant pedig egy német nyugdíjalapnak értékesítették – közölte. A következő években a Sunbelt további három hotelberuházást tervez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: nem zárt be a Balaton augusztus 20. után
Nem zárt be a Balaton a nyári szezon végével, augusztus…
Tovább olvasom >Balatoni turizmus: telt házak és növekvő bevételek cáfolják a visszaesésről szóló állításokat
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint évről évre…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ: csaknem 800 ezren vettek részt a Szent István napi ünnepségeken Budapesten
A mobilcella adatok alapján több mint 798 ezer mobiltelefonnal érkező…
Tovább olvasom >Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését
Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati…
Tovább olvasom >2040-re több mint 2,4 milliárd turista járja majd a világot
Az elmúlt évtizedekben a turizmus példátlan növekedést mutatott: 1975 és…
Tovább olvasom >