Megnyitja századik üzletét Ukrajnában a JYSK
Megnyitja századik ukrajnai üzletét a dániai székhelyű JYSK nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc – mondta Jevhen Ivanicja, a JYSK ukrajnai igazgatója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek.
Az új üzlet csütörtökön nyílik meg a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városban, a megyeszékhelyen ez már a második JYSK-üzlet lesz, az elsőt 2019 októberében nyitották – tette hozzá az igazgató.
Elmondta, hogy a legújabb bolt megnyitásával immár száz boltja lesz a vállalatnak Ukrajna 35 városában, ezen felül van egy ukrajnai online üzlete is. A lakberendezési termékeket forgalmazó JYSK több mint 800 embert foglalkoztat az országban.
Ivanicja kitért arra, hogy az üzletlánc mintegy 400 millió hrivnyát (3,7 milliárd forint) fektetett be Ukrajnában az Oroszország által 2022 februárjában indított háború kezdete óta. „Ez idő alatt húsz üzletet nyitottunk, 17-et felújítottunk, hatot pedig helyreállítottunk” – sorolta.
Kapcsolódó cikkeink
Sóháború Ukrajnában: három évvel Szoledar elvesztése után is importfüggő az ország
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Körmenden nyitja meg 101. magyarországi egységét a JYSK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elfogadták a plázastopot: új engedély kell a nagyobb kereskedelmi üzletek működtetéséhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >