Megnyílt Zalakaros első, nemzetközi lánchoz tartozó szállodája
A júliusban indult próbaüzem után pénteken hivatalosan is átadták a Park Inn by Radisson Zalakaros Hotel & Spa-t, a város első olyan szállodáját, amely nemzetközi lánchoz tartozik.
A 239 szobás hotel avatóján Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy fogalmazott: az állami és uniós támogatások nélkül, magántőkéből épült négycsillagos szálloda Zalakaros minőségi fejlesztését is jelenti. A szálloda megnyitása a fürdőhely nemzetközi elismertségét is segíti.
Kitért arra is, hogy manapság nem a pénz a legfőbb kérdés egy beruházás indításánál, hanem az, hogy van-e elég munkaerő. Sokszor 5-10 jól képzett dolgozót is nehéz találni a szállodaiparban, Zalától nem messze pedig még nagyobb fizetéssel csábítják a jól képzett munkaerőt.
Novák Ferenc, a város polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy közel egy évtizede fogalmazódtak meg a szállodaépítés tervei. A hotel megnyitása már csak azért is meghatározó esemény Zalakaros számára, mert eddig három nagy szálloda adta a helyiadó-bevétel kétharmadát, az új hotel pedig ezt az arányt tovább növeli, és működése több tízezer vendégéjszakával gyarapítja a fürdőváros látogatottságát.
Beszélt arról is, hogy a gyógyfürdővel közvetlen, fedett kapcsolatban lévő szálloda mellett 200 új parkolóhelyet létesített a gyógyfürdő, amely további 700 millió forintos, a minőségi szolgáltatások fejlesztését célzó beruházást is indít hamarosan.
Janicsák Regina, a szálloda megbízott igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a több milliárd forintos beruházással épített hotelben 239 szobában közel 600 vendéget tudnak fogadni, de 300 személyes konferenciatermet is kialakítottak. A mintegy 80 alkalmazottat foglalkoztató szállodát – a budapesti és a sárvári Park Inn hotelhez hasonlóan – a Proform Zrt. építtette.
Az új zalakarosi szálloda a Carlson Rezidor Hotel Grouphoz tartozik, amely honlapja szerint 483 szállodában 105 ezer szobával rendelkezik. A szállodalánc több mint 80 országban közel 44 ezer embert foglalkoztat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója
A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén…
Tovább olvasom >A Colonnade Biztosító felkészült az Unitravel utasainak mielőbbi kártalanítására
A Colonnade Biztosító a jogszabályoknak megfelelően felkészült az Unitravel Kft.…
Tovább olvasom >Lecsapott a vihar a magyarok kedvenc üdülőhelyére – sokkoló videó!
Rendkívüli vihar csapott le kedden délelőtt a horvátországi Splitre, percek…
Tovább olvasom >További cikkeink
„Most a fermentált alapanyagok a kedvenceim”
Sorozatunkban ezúttal Kolozs Attila, a Heinemann munkatársa, a Suntory márkanagykövete beszélt munkájáról,…
Tovább olvasom >Bevásárlás és esélyegyenlőség Németországban – A nap képe
Kerekesszékhez kapcsolható bevásárlókocsi.
Tovább olvasom >Új altörzs a magvas növények törzsében: a csomagolvatermő! – A nap videója
Íme a világ legdrágább magója!
Tovább olvasom >