Megnyílt Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetésű repülőtéri szállodája
Január elején nyílt meg Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, a 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel, amelyet a WING Zrt. épített 3,2 milliárd forintért – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A repülőtéri hotel megépítését hiánypótló fejlesztésnek nevezte a turizmus szempontjából, Európában ugyanis már szinte minden fővárosban vannak reptéri szállodák.
Noah Steinberg arról is beszámolt, hogy a szállodát úgy alakították ki, hogy az egyaránt megfeleljen az üzleti utak miatt Magyarországra érkezőknek, a turistáknak, a családoknak, magyaroknak és külföldieknek. Ezen felül a szállodát igénybe vehetik még a reptéren működő vállalatok dolgozói, a pilóták és a légi forgalomban dolgozó kollégák is.
Kiemelte: a szállodában étterem, bár és 250 ember befogadására képes konferencia részleg szolgálja a vendégek kényelmét.
Palotai Csaba, a szálloda igazgatója közölte, a 2-es terminál és a szálloda között 200 méter a távolság. A hotelben 127 úgynevezett standard szoba (16-19 négyzetméteresek), 10 junior suite (23-24 négyzetméteres) és 8 suite (33-34 négyzetméteres) szoba található, mindegyik légkondicionált és hangszigetelt – tette hozzá.
A helyszínen kiosztott közlemény szerint a szállodát a világ vezető utazási és lifestyle csoportja, az AccorHotels kelet-európai stratégiai partnere, az Orbis üzemelteti ibis Styles márkanév alatt. A WING a magyarországi ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása jelentős projektportfólióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal. A cég irodákat, ipari ingatlanokat, kereskedelmi célú ingatlanokat, szállodákat és speciális ingatlanokat fejleszt, Magyarország legnagyobb irodafejlesztője.
Az Orbis Hotel Group több mint 120 hotellel és közel 20 000 szobával a legnagyobb szállodahálózat Kelet-Európában és valamennyi AccorHotels márka kizárólagos képviselője 16 országban, köztük Magyarországon – olvasható az eseményen kiadott közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >