Karácsonyi vásár nyílt a Szent István-bazilikánál
Idén hatodik alkalommal tartanak karácsonyi vásárt a Szent István-bazilikánál, ahol advent első vasárnapján Snell György püspök, a Szent Jobb őre gyújtotta meg ünnepélyesen az első gyertyát.
Belváros-Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter köszöntötte a látogatókat, és felkapcsolták a tér, a belváros és a vásár karácsonyfájának díszkivilágítását.
A vásárban idén már negyedik alkalommal van jelen az Ökumenikus Segélyszervezet egyedülálló adománypontjával. A szeretet.éhség. sütödében az önkéntesek a látogatókkal és a szervezetet segítő sztárvendégekkel közösen készítik el azokat a mézeskalácsszíveket, amelyekkel a helyszínen adományozóknak mondanak köszönetet.
Az ökumenikusok a sütöde mellett adományboltot is működtetnek, ahol elsősorban az intézményeikben készült kézműves ajándékokat lehet vásárolni, de kínálatukban megtalálhatók az ünnepi összefogás szimbólumává vált mézeskalácsszíves ajándéktárgyak is.
Az Út a Mosolyért Alapítvány idén először választotta különleges jótékonysági rendezvényének helyszínéül a vásárt, ők a Heim Pál Gyermekkórház súlyosan sérült, hosszú ideig, tartósan lélegeztetett betegek ellátásának támogatására rendeznek gyűjtést december 11-én.
A vásár látogatói idén is Budapest legnagyobb felületű fényfestésében gyönyörködhetnek minden nap: sötétedés után fél óránként karácsonyi témájú, az épület formáit kihasználva 3 dimenziós hatást keltő rövidfilmek keltik életre a bazilika homlokzatát, egyebek mellett a Diótörő klasszikus meséje is megelevenedik.
A Zrínyi utcát teljes hosszában gasztrokiállítók töltik meg, ahol különleges ételeket, adventi ínyencségeket, hagyományos és modern ízeket lehet megkóstolni.
A vásár egyik legnépszerűbb színtere a karácsonyfa mellett kialakított környezetbarát korcsolyapálya, amely 14 év alatt ingyen látogatható, és ahol péntektől vasárnapig helyben is elsajátíthatók oktatóktól a jégtánc alapelemei.
Lesznek kézműves-foglalkozások, flashmobok, táncház, kulturális műsorok, koncertek, de meglepetésprogramokkal is várják a látogatókat a Szent István-bazilikánál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hack Barnabás három fogással bizonyítja: az ünnepi főzés nem csak anyukáknak való
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hideg virslivel borítja ki feleségét Rácz Jenő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

