Megnyílt Dubaiban a COP28 – terítéken az élelmiszerrendszerek átalakítása
Az ENSZ épp zajló dubaji klímacsúcstalálkozója lesz az első, amely egy teljes napot szentel az élelmiszerekkel, mezőgazdasággal és vízzel kapcsolatos klímaváltozási intézkedések vizsgálatának. Az Egyesült Arab Emírségek arra szólította fel az országokat, hogy nyilatkozatban vállaljanak kötelezettséget arra, hogy az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra vonatkozó tervekbe bevonják az élelmiszerrendszer átalakítását.
Az élelmiszerrendszerek a globális kibocsátás nagyjából egyharmadáért felelősek, és az ágazat fenntarthatósági célok eléréséért folytatott küzdelme közepette a mezőgazdaság egyre inkább az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások középpontjába kerül. A New York Times vizsgálata szerint a világ 20 legnagyobb élelmiszer- és vendéglátóipari vállalatának több mint a fele nem lépett közelebb a kibocsátáscsökkentési célokhoz, vagy éppen növekvő kibocsátási szintekről számolt be.
A tavalyi egyiptomi klímacsúcson az egyezmény mandátumát kiterjesztették a mezőgazdaságra és az élelmiszerbiztonságra, így az ENSZ a mezőgazdasági termelésen túl is nagyobb hangsúlyt fektetett a kérdésre. Az élelmiszer- és környezetvédelmi csoportok azonban csalódottak voltak amiatt, hogy a megállapodás nem tartalmazott az élelmiszerrendszerek átalakítására vonatkozó megbízást, amely a feldolgozás, a gyártás és az élelmiszerhulladék környezetterhelésével foglalkozna.
Az ENSZ FAO idén teszi közzé az első olyan ütemtervet, amely az élelmiszer-rendszerek nettó nulla kibocsátásának elérésére irányul, és amely a jövőbeni politikai döntéseket alakíthatja, és nem csak a mezőgazdasági termelésre terjed ki. A Bloomberg szerint a jelentés többek között arra fogja felszólítani a gazdag országokat, hogy csökkentsék vöröshús- fogyasztásukat.
A csütörtökön kezdődött kéthetes csúcstalálkozó során várhatóan további, az élelmiszerekkel kapcsolatos ígéretek és kötelezettségvállalások is formát öltenek. A tárgyalófelek tervezik, hogy véglegesítik egy olyan megállapodás részleteit, amely a mezőgazdasági termelők és a veszélyeztetett közösségeknek a „veszteség és kár” finanszírozást biztosít, hogy képesek legyenek jobban ellenállni az éghajlati katasztrófáknak.
A FAO közlése szerint a konferencia során a mezőgazdasági partnerségekről és kezdeményezésekről is elhangoznak majd „különleges bejelentések”. Az ENSZ vezetői a magán- és a közszféra közötti együttműködéseket szorgalmazták az élelmiszeripari ágazaton belüli innováció fokozása és az éghajlatváltozás elleni fellépés felgyorsítása érdekében.
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a FAO élelmiszerár-index áprilisban
A főbb gabona- és húsfélék, illetve a tejtermékek drágulásától fűtve…
Tovább olvasom >A kedvezőtlen időjárás miatt sosem látott magasságban a kávébab ára
A kávé világpiaci ára többéves csúcsot döntött 2024-ben, miután 38,8%-kal…
Tovább olvasom >ENSZ: A lakosság élelmezéséhez elengedhetetlen a fenntartható vízgazdálkodás
Ahhoz, hogy Európa és Közép-Ázsia lakosságának étel kerüljön az asztalára,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >