Megnyílt az ültetvénytelepítéseket támogató pályázati felhívás
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti.

A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez (Fotó: Pixabay)
A támogatásnak köszönhetően új gyümölcs-, gyógynövénytermő és borszőlő ültetvények telepítésére, a biztonságos termeléshez elengedhetetlen öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére; továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére lehet támogatást igényelni. Az üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására az árbevétel és üzemméret vonatkozásában meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők jogosultak.
A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint lehet
A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez. A kiírással az Agrárminisztérium a folyamatosan változó éghajlati körülményekhez és a piaci igények kielégítéséhez szükséges innovatív termesztéstechnológiai megoldások alkalmazását, valamint az öntözött ültetvények területének növelését kívánja ösztönözni. Az első benyújtási szakasz szeptember 10-től szeptember 23-ig tart. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


