Megnyílt az első törökországi expó
Megnyílt pénteken Antalyában az első törökországi világkiállítás, amelynek központi témája a kertészet.
Az EXPO 2016 Antalya „Gyermek és a virág” címmel fél éven keresztül tart nyitva. Mivel az eseményen 53 ország és 6 nemzetközi szervezet képviselteti majd magát, külön erre az alkalomra felépítették Törökország legnagyobb kongresszusi központját, valamint egy több mint 100 méter magas tornyot.
A kiállításon helyett kapott még egy a biológiai sokféleséget bemutató múzeum, egy tudományos és technológiai központ, egy oszmánkori kert, illetve számos étterem.
Az expó 112 hektáros területéből 60 hektár zöld övezet, ahol mintegy 25 ezer fa található, összesen 120 fajta, továbbá 5 millió virág és 150 ezer bokor.
Recep Tayyip Erdogan török elnök megnyitóbeszédében kiemelte: a rendezvény várható bevétele 1,8 milliárd török líra (mintegy 180 milliárd forint).
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tisztában van Antalya jelentőségével, ezért az elmúlt 14 évben 17,9 milliárd török lírát adott a térségnek beruházások és állami támogatások formájában.
Kiemelte: az első expót 1851-ben tartották Londonban, Törökország most először látja vendégül a világkiállítást, aminek köszönhetően a világ megismeri Antalyát.
Az idei tematikájához illeszkedve a 700 négyzetméteres magyar kert a Learning by playing, azaz Tanulás a játék útján címmel mutatja be Magyarország sokszínű dísznövénykultúráját.
A kiállítás alatt a magyar kertbe látogatók elsétálhatnak a közös múltra utaló török kút mellett, de merhetnek vizet gémeskútból, és csónakból megérinthetik az „életfát”. A 100, Magyarországon termesztett növényfajta megismerése közben a zöldtetős pergola vagy a nádtetős átrium falai között pihenhetnek meg a látogatók. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >Földrengés fenyeget? Ezek most Európa legveszélyeztetettebb nyaralóhelyei
Újabb földrengés keltett pánikot Törökországban: Isztambul környékén a legerősebb hullám…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Pisztáciaboom a világban – sok helyen kedvenc snack lesz
A pisztácia iránti kereslet világszerte folyamatosan nő, és a globális…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >