Megnyílt az első Ikea áruház Új-Zélandon
Az Ikea ma reggel, december 4-én megnyitotta első új-zélandi áruházát Aucklandben, a Sylvia Park bevásárlóközpontban. A svéd lakberendezési lánc ezzel Aotearoát a 64. piacává tette, amely egyben a legtávolabbi az Ikea svédországi központjától.
Az új üzlet 34 ezer négyzetméteren terül el, az Ikea globális üzlethálózatában 505. áruháza, amely 500 munkavállalót foglalkoztat – számolt be a Retail Detail. A vásárlók mintegy 7500 termék közül válogathatnak, valamint egy svéd étterem is várja őket. Az áruház megnyitásával egy időben a lánc 29 átvételi pontot is létrehozott országszerte, és bevezeti a házhoz szállítást.
Johanna Cederlöf, az Ikea új-zélandi piacért felelős vezetője egy „álom beteljesülésének” nevezte a nyitást, míg Tolga Öncü kiskereskedelmi vezető „hittel teli ugrásként” jellemezte a lépést, hangsúlyozva, hogy nem csupán egy üzletkoncepció exportjáról van szó , hanem annak hosszú távú jelenlétéről is.
Az új-zélandi terjeszkedést már 2019-ben bejelentették, és pontosan ötven évvel azután valósult meg, hogy a lánc piacra lépet a szomszédos Ausztráliában. Eddig Ausztrália számított a legmesszebb fekvő Ikea-piacnak, ám most e cím Új-Zélandhoz került. Új piacokon történő üzletnyitása egyre inkább ritkaságnak számít az Ikeánál: legutóbb 2021-ben történt ilyen, amikor a kereskedő Szlovéniában nyitott áruházat.
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt az IKEA Magyarország forgalma a 2025-ös pénzügyi évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az IKEA már áramtarifát is kínál Németországban az IKEA Family tagoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a tavalyi negyedik negyedévben a beruházások teljesítménye 1,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



