Megnyílt az első hét Hangya-bolt
2010. december 17-én 15:00 órakor a Budapest IX. kerület Márton u. 18.-ban megnyílt az első HANGYA BOLT. A Kincsem Hungária Szövetkezet által alapított Kincsem-Hangya Zrt. a Hangya bolthálózat újraélesztését tűzte ki célul. A két szervezet közös munkájának eredményeként újra Hangya boltok nyílnak szerte az országban.
A Hangya Szövetkezeti Együttműködés, amely az idén lett a Magyar Örökség Díj kitüntetettje, ebben az összefogásban azonnal felismerte azt az óriási lehetőséget, amely a Hangya bolthálózat a logisztikai bázis és a Szeremley Béla által vezetett szervezet összekapcsolódásában rejlik. A szövetkezeti együttműködés által képviselt tagok az árualapok rendelkezésre bocsátásával, hatalmas lökést adnak a bolthálózatnak a választék és a mennyiség szempontjából. Ugyanakkor egy nagyon hatékony eszközrendszerrel gyarapodik az a történelmi hagyományokon nyugvó közösség is, amelyik ezzel az összefogással, egy sokkal szélesebb körű gazdasági és társadalmi közösség részévé válik.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Michele Morrone közreműködésével született meg a HELL jubileumi, limitált doboza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


