Megnyílt az élelmiszerkereskedelmi világkongresszus Barcelonában – Tudósítónk jelenti a helyszínről
A The Coca Cola Company elnök-vezérigazgatója, Muhtar Kent és a Carrefour, a világ második legnagyobb kereskedelmi vállalatának elnök-vezérigazgatója, Lars Olafsson nyitották meg az élelmiszerkereskedelem szokásos évi csúcskongresszusát Barcelonában szerdán. Mindketten a rendező szervezet, a Párizsban székelő The Consumer Goods Forum társelnökei.
Rámutattak arra, hogy a világ jelentős kereskedelmi és gyártó vállalatait tömörítő Fórum az a platform, ahol az ágazat szereplői leghatékonyabban tudnak együttműködni abban, hogy fogyasztócentrikus tevékenységükkel fenntartható legyen üzleti tevékenységük a jövőben is.
– A polgárok, fogyasztók és vásárlók bizalmára épül az élelmiszer ágazat sikere – jelentette ki Lars Olafsson.
Muhtar Kent megállapította, hogy a fogyasztók ismerete mellett a gazdasági és demográfiai változások szintén kulcsszerepet játszanak az eredményes működésben.
– Már a ma a ma fogyasztóival is másként kell kommunikálni, mint eddig. A „mobil forradalom” miatt a fogyasztók aktívan reagálnak a kereskedők teljesítményére, és közzéteszik tapasztalataikat a márkákról és különböző termékekről. általában a magasabb minőségű termékeket, márkákat keresik.
Összesen 43 országból 850 magas beosztású döntéshozó vesz reszt a három napos kongresszuson. Sajtótájékoztatót is tartottak az első napon. Az egészséget és wellnesst szolgáló étkezés érdekében a Fórum egyik munkacsoportja határozatot tett közzé. Az ágazat vállalatait három fontos területen hívják fel szorosabb együttműködésre:
1. Szorgalmazzák, hogy világszerte minél több ember férjen hozzá olyan termékekhez és szolgáltatásokhoz, amelyek támogatják egészségesebb étrendjüket és életmódjukat.
2. Síkra szállnak azért, hogy a fogyasztók átlátható, tényeken alapuló információkhoz jussanak, amelyek birtokában tudatosabban választanak a kínálatból.
3. Tájékoztató programokat javasolnak, amelyek révén a fogyasztók jobban odafigyelnek az étkezésre, és ösztönzést kapnak egészségesebb életmódra.
A munkacsoport vezetője, Paul Bulcke, a Nestlé vezérigazgatója hangsúlyozta;
– Úgy véljük, a fogyasztók egészségének és közérzetének javításában kulcsszerepet játszanak gyártók és kereskedők. Ha együttműködnek, s ebben partnereik például közegészségügyi és egészségvédő intézmények, akkor pozitívan befolyásolhatják az egyének, illetve társadalmak egészségi állapotát, valamint közérzetét.
Bajai Ernő
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >