Megnyílt a XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítás
Megnyílt a XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítás Hódmezővásárhelyen, az ország legnagyobb tenyészállat-kiállításán három nap alatt több száz tenyésztő és ipari kiállító várja a mezőgazdaság iránt érdeklődőket.
Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a megnyitón az állattenyésztés kiváló szemléjének nevezte a rendezvényt.
A politikus hangsúlyozta: a kiváló minőség mellett azonban nagyon fontos figyelembe venni, hogy a mezőgazdasági termelés a feldolgozóipar fejlesztése nélkül hosszútávon nem lehet sikeres. Kifejtette: azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az állati termékek zömét feldolgozzák, jelentős forrásokhoz kell jutniuk. Ezért a fejlesztésekre 200 milliárd forint áll rendelkezésre. Elmondta, az ország abban érdekelt, hogy a hozzáadott értéket növeljék a következő években.
A helyettes államtitkár közölte, Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a termékpálya szereplőinek az összefogására van szükség ahhoz, hogy a globális piacon az ország termékei meg tudják állni a helyüket. Együttműködés nélkül ugyanis nagyon nehezen lehet boldogulni a világpiacon – mondta.
Úgy vélte, a Hódmezővásárhelyen megjelent kiállítók bizonyítják, hogy az állattenyésztés rendelkezik azzal a szakmai tudással, ami az építkezéshez szükséges.
Fekete Balázs, a kiállítás igazgatója az MTI-nek elmondta: az idén összesen 500-an kértek bemutatkozási lehetőséget. Hangsúlyozta: a hazai állattenyésztés legjavát mutatják be 16 hektár területen. A tenyészállatok minden esetben törzskönyvi ellenőrzés alatt állnak és egyesülethez tartoznak.
A kiállításon több állatfaj is bemutatkozik: így például a sertés, a juh, a kecske, a tejelőmarha, a húsmarha, a lovak, az intenzív tenyésztésű baromfi, és a halak. Idén első alkalommal a díszbaromfi kategóriában is megmérettetik a tenyésztők állataikat. A bírálatot nemzetközileg elismert szakemberek végzik. Összesen mintegy 200 kategóriadíjat osztanak ki, emellett állatfajonként is adnak egy nagydíjat.
A rendezvényen bemutatkoznak az ipari kiállítók is, így például a gyógyszert-, a szaporítóanyagot forgalmazók, a takarmányozók, és a mezőgazdasági gépészet is.
A rendezők adatai szerint tavaly mintegy 60 ezer vendéget fogadtak, és legalább ennyire számítanak az idén is. A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozóját a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervezi a Magyar Állattenyésztők Szövetségének segítségével. A rendezvény 2005-től a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: jelentős értéket képviselnek a hazai gyepek, megőrzésüket a kormány is támogatja
A hazai gyepek hosszú távú megőrzésében kulcsszerepet játszik a Grassland-HU…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >AM: új szintre lépnek a magyar-georgiai agrárkapcsolatok
A mezőgazdaság területén különösen fontos az együttműködés, hiszen Magyarország tapasztalata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy év alatt félúton a Mastercard tokenizációs átalakulása Európában
Egy évvel azt követően, hogy a Mastercard bejelentette célját: 2030-ra…
Tovább olvasom >A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >A Lufthansa az amerikai járatok iránti kereslet csökkenésére számít a harmadik negyedévben
A német Lufthansa légitársaság a nyári fellendülés után a harmadik…
Tovább olvasom >