Megnyílt a Szentlőrinci Gazdanapok
Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Baranya megyei Szentlőrincen pénteken.
Vitályos Eszter a 26. alkalommal, rekordszámú, 450 kiállítóval megrendezett Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági szakvásár megnyitóján hangsúlyozta: a földművelésnek, állattenyésztésnek nem csak történelmi hagyományai vannak, de kiemelkedő közösségépítő szereppel is bírnak.
Az államtitkár azt mondta, Magyarország az agrárgazdasági termeléshez kedvező lehetőségekkel rendelkezik, ami jelentős növekedési potenciált jelent. Ennek kihasználása, mondta, közös feladat és kötelezettség. Ezért is fontos kormányzati cél a mezőgazdaság támogatása, az ágazat területén működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása.
A kormányzati törekvések között sorolta fel a fiatalok helyben, vidéken maradásának, aktivitásának támogatását, miután az új nemzedék elköteleződése elengedhetetlen a helyi mezőgazdasági tevékenység fejlesztéséhez. A helyi gazdaság, a vidék jövője – mondta. Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságban rejlő jövőbeni lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázását segíti a szentlőrinci vásár is, amelyen egyebek mellett Magyarország digitális agrárstratégiájának, a precíziós gazdálkodásnak vizsgálatára vagy agrárfinanszírozási kérdések megvitatására nyílik lehetőség.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke kiemelte, hogy a mezőgazdaságban új kihívásoknak kell megfelelnie minden Kárpát-medencei gazdának. A következő három évtizedben a fogyasztás 15 százalékos emelkedésével együtt a termőterületek mérete csökkenhet, miközben a keleti piacok további jelentős előretörésére lehet számítani – sorolta. Emiatt kisebb területen, professzionális gazdálkodással, változó időjárási körülmények között kell magas minőségű mezőgazdasági termékeket előállítani.
Az eddigi tapasztalatok a magyar gazdatársadalom felkészültségét mutatják, a kormányzat pedig mindent megtesz a további sikeres felkészüléshez – jegyezte meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a sikeres helytálláshoz arra is szükség van, hogy Brüsszel a gazdák versenyképességét javító intézkedéseket hozzon.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Gazdaszervezetek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság fejlődése kulcsfontosságú, az a Kárpát-medence kiemelt közös ügye. Mint mondta, egy ország, egy nemzet függetlenségét ugyanis nemcsak katonák és fegyverek szolgálhatják, hanem a mezőgazdaságban részt vevő gazdák is. Kiemelte: éppen ezért fontos, hogy a jelenlegi magyar kormánynak olyan vezetői vannak, akik „ismét nemzetben gondolkodnak”, és anyagi, erkölcsi segítséget nyújtanak a Kárpát-medence gazdálkodóinak. A péntektől vasárnapig tartó Szentlőrinci Gazdanapok Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvására, ahol idén rekordszámú, 450 hazai és külföldi mezőgazdasági gépforgalmazó, állattenyésztő és ezekhez kapcsolódó tevékenységet folytató cég és az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás jelenik meg, mellettük őstermelők, kistermelők, kézművesek.
Az eseményen rendezik meg a Szentlőrinci Vágtát, a győztesek vesznek részt Budapesten a Nemzeti Vágtán. A családi programokkal színesített eseményre 25 ezer látogatót várnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >