Megnyílt a SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás Budapesten
A BOK Csarnokban kedden megnyílt a SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás, ahol 134 kiállító és több mint 100 szakma mutatkozik be a pályaválasztás előtt álló fiataloknak.

MTI/Máthé Zoltán
Az esemény megnyitóján Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter felidézte, hogy a magyar csapat az idei, Dániában rendezett Európa-bajnokságon összesen 4 arany-, 2 ezüst-, 5 bronz- és 5 kiválósági érmet szerzett a szakmák versenyében.
A miniszter tájékoztatása szerint eddig mintegy 400 milliárd forintot fordítottak a szakképzés fejlesztésére, ezen belül 34 helyszínen zajlik felújítás 100 milliárd forint értékben. A szakképzésben tanulók ösztöndíjat kapnak, és 150–300 ezer forintos pályakezdési támogatásra is jogosultak, továbbá igénybe vehetnek egy 4 millió forintos, kamatmentes munkáshitelt.
Hankó Balázs elmondta, hogy a szakképzésben dolgozó 24 ezer oktató az elmúlt időszakban átlagosan két és félszeres bérfejlesztésben részesült. A mesterséges intelligencia oktatása 60 szakképző intézményben már megkezdődött, és a tervek szerint 2026 tavaszára minden szakképzőben elérhető lesz.
A rendezvényen Sára Botond, Budapest főispánja is felszólalt, kiemelve a szakmák és a szakmai tudás társadalmi megbecsülésének fontosságát.
Kapcsolódó cikkeink
Pálmai Gergely: a szakképzés rendszerében mindenkinek kínálnak karrierutat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiatalok dobogón az Euroskills versenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A cégek fáradnak, az egyéni vállalkozók erősödnek – októberi cégtrend az új adócsomag tükrében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
