Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár
A pozsonyiak közös karácsonyfáján elhelyezett díszkivilágítás bekapcsolásával megnyílt péntek kora este a pozsonyi karácsonyi vásár.
A vásár, amely már évek óta a legtöbb – rendszerint több tízezer – látogatót Pozsonyba vonzó városi rendezvény, idén december 22-éig tart nyitva és egyidejűleg zajlik több óvárosi helyszínen.
A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a Fő téren a közös fenyőfa köré felállított vásárváros. A Fő téren a megszokottnál kevesebb, 76 stand áll.
Pozsony közös karácsonyfáját egy néhány évtizedes hagyomány alapján önkéntesen felajánlott fák közül választják, idén egy 25 éves, 14 méteres erdei fenyőre esett a választás.
Újdonságnak számít a nagyszínpad helyszíne, ezt idén a Fő tér helyett a Ferencesek terén állították fel, ahol délután és este könnyű-, komoly-, illetve népzenei előadók sora lép fel. A vásár másik helyszíne az egykori Kossuth, ma Hviezdoslav tér, ahol a régi nemzeti színház előtt az óvárosi önkormányzat üzemeltet egy néhány tucat standos vásárt.
Matus Vallo, Pozsony tavaly megválasztott főpolgármestere új, „a minőségre és a környezetvédelemre összpontosító” karácsonyi vásárt hirdette meg. Ennek alapján a vásár történetében először a standosok csak visszaváltható vagy komposztálható poharakat, csomagolásokat használhatnak, a nagyszínpad korábbi helyére pedig szelektív hulladékgyűjtést lehetővé tévő kukákat helyeztek ki.
A standok kínálata is változott a korábbi évekhez képest, túlnyomó többségükben most népművészeti termékeket, karácsonyi ajándékokat és díszeket árulnak, mintegy harmadukat különböző nonprofit szervezetek működtetik. A vásárt üzemeltető fővárosi önkormányzat csökkentette az ételt-italt kínáló standok számát, aminek hatását a megszokottnál is hosszabb sorokban már a megnyitó estéjén érezni lehetett. (Starovic Tibor, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt van most Európa legolcsóbb karácsonyi vására
Az erdélyi Nagyszeben karácsonyi vására mára Európa egyik legkedveltebb adventi…
Tovább olvasom >Két karácsonyi vásár nyílik Budapesten november 15-én
Budapesten két népszerű karácsonyi vásár is megnyitja kapuit november 15-én,…
Tovább olvasom >7000 forintos töltött káposzta, 1800 forintos rétes – brutálisak az árak a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron
Budapesten idén is megkezdte működését a Vörösmarty téri karácsonyi vásár,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >