Megnyílt a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál
A gasztronómia, ezen belül a 14. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál a vadászat társadalmi hasznosságát mutatja meg – mondta az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a fesztivál szombati megnyitóján, a Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétumban.

A Vadgasztronómiai Fesztivál a vadászat társadalmi hasznosságát mutatja meg, MTI/Szigetváry Zsolt
Kovács Zoltán jelezte, hogy három hét múlva nyílik meg a világkiállítás, de felvezetése már egy hete elkezdődött, és ennek szerves része a fesztivál, amelyen előtérbe kerülnek a vadászattal foglalkozók és a természetben élők hétköznapjai.
A kormánybiztos megemlítette, hogy a gasztronómia a világkiállításon is központi szerepet kap, ezért előzetesen a Bocuse d’Or Akadémián 50 szakácsot képeztek arra, „hogyan kell jól hozzányúlni a vadhúshoz”, hiszen az a prémiumételek egyik fő alapanyaga.
Hozzátette: a húsznapos világkiállításon a passzázst a vadgasztronómiának szentelik.
Kovács Zoltán beszélt a fesztivált rendező Vadex Mezőföldi Zrt.-ről is, amely kiemelkedő szereplő a vadhúsforgalmazásban egész Európában. Olyan szakmai munka folyik a szervezetnél, amelynek köszönhetően a vadászaton elejtett vad húsából magas hozzáadott értékű, kiemelkedő minőségű termékek születnek – tette hozzá.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a fesztivál egy üzenet, miszerint a magyar vadhús egészséges, biztonságos, széles körben fogyasztható, és helye van a magyar gasztronómiában.
Azt mondta, a minisztérium kiemelt feladatának tekinti a vadhúsfeldolgozás segítését, így például a Vadex a soponyai üzemét több mint 500 millió forintból újította fel, és ezzel Európa egyik legmodernebb üzemét hozta létre.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte, a vadétel nemzeti identitásunk részét képezi, mégis alig fogyasztanak a magyarok a mindennapokban vadhúst.
Hozzátette, egy átlagos magyar háziasszony gulyás- és pörköltalapanyagot lát a vadhúsban, pedig az sokoldalúbb felhasználást tesz lehetővé. Ezt szeretnék is megmutatni, ezért a NAK a közelmúltban pályázott mintegy félmilliárd forintnyi közvetlen brüsszeli forrásra a vadhúsfogyasztás népszerűsítése érdekében.
Jenik Péter, a Miniszterelnökség kabinetfőnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözletét olvasta fel. A miniszterelnök-helyettes azt üzente a jelenlévőknek, hogy az „erdők, mezők jótéteményeivel” felelősen kell gazdálkodni, meg kell őrizni azokat a következő nemzedékek számára, ebben kiemelt szerep jut az erdők őrzőinek, a vadállománnyal felelősen gazdálkodóknak és a jóízű ételeket készítő szakembereknek.
Majoros Gábor, a Vadex vezérigazgatója a társaságról elmondta: évtizedek óta meghatározó tevékenységük a vadhús feldolgozása, az ország egyik legnagyobb lőttvadhús-felvásárlói, -feldolgozói, -exportőrei. Több mint 1500 tonna vadhúst dolgoznak fel évente, szeretnék alapélelmiszerré tenni a vadhúst, elérni, hogy a mindennapi étkezés szerves részei legyenek a termékeik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >