Megnyílt a kisebb léptékű élelmiszer-feldolgozói fejlesztések pályázata
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra, amely pénzügyi segítséget nyújthat a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásaihoz – hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Agrárminisztérium.
A minisztérium kiemelte: a támogatás hozzájárul a több lábon álláshoz, lehetőséget kínál az előrelépésre azoknak a mezőgazdasági termelőknek is, akik eddig feldolgozatlan alapanyagként értékesítették termékeiket, de a jövőben részben vagy teljes egészében feldolgozott formában szeretnék azokat eladni.
A felhívással a nagyobb, komplexebb projektekhez képest kevesebb kötelező vállalással, és könnyített feltételekkel juthatnak legfeljebb 200 millió forint támogatáshoz a termékeiket jellemzően kisebb volumenben előállító vállalkozások. A pályázatok – az adott vállalkozás legfontosabb törekvéseihez igazodva – széles körű tevékenységekre nyújthatók be, így épületek kialakítására, felújítására; új eszközök, gépek beszerzésére; új technológiai rendszerek kialakítására, valamint az energetikai korszerűsítésekre is.
A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de bizonyos esetekben ez 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 50 millió forintig előleg is igényelhető lesz majd a projektekhez. A kiírás alapján élelmiszer, bor, takarmány előállítása vagy éppen a mézkiszereléshez, gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések egyaránt támogathatók – tájékoztatott a minisztérium.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében 80 százalékban nemzeti költségvetésből, 20 százalékban európai uniós forrásokból finanszírozott gazdaságfejlesztési beavatkozásai között meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium kifejezetten a kisebb termelőket célozza meg, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget nyújtani. Szakpolitikai cél a hazai mezőgazdaság és élelmiszer-előállítás terén működő vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúrájának kialakítása, a piaci keresletre alapozott fejlesztések megvalósulása – olvasható a közleményben.
Az első benyújtási szakasz augusztus 13-tól augusztus 26-ig tart. Az Agrárminisztérium a pályázati felhívás 2024. június 13-i megjelenésekor és utána is többször adott tájékoztatást a lehetőségről, egyúttal két hónapos felkészülési időt biztosított a lehetséges pályázóknak. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók – hívta fel a figyelmet az AM.
Kapcsolódó cikkeink
AM: a Szupermenta termékteszt program többletinformációt ad a vásárláshoz
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta termékteszt programja fontos többletinformációt…
Tovább olvasom >Január 1-jétől a felvásárlóknak 30 napon belül ki kell fizetni a termelőket
A 30 napos fizetési határidő a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek…
Tovább olvasom >Hullámvölgyből kifelé
Idén az extrém meleg időjárásnak köszönhetően a megszokottnál jóval korábban kezdődött…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >