Megnyílt a 3. Kínai Márkák Kiállítás Budapesten
Megnyílt a 3. Kínai Márkák Kiállítás szerdán a budapesti China Brand Trade Centerben (CBTC).
A május 25-éig nyitva tartó rendezvényen mintegy 200 kínai cég mutatja be 6.000 négyzetméteren termékeit, szolgáltatásait, és képviselőik várják az üzleti lehetőségek iránt érdeklődő magyar vállalatok vezetőit az AsiaCenter területén.
A megnyitón Rudolf Riedl, az AsiaCenter ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az egy évtizeddel ezelőtt megnyílt AsiaCenter koncepciója a kínai vállalatok közép-kelet-európai piacra lépésének segítése hídfőállásként, ezt a küldetést eddig sikerült teljesíteni. A mostani kiállításon is 8 kínai tartomány és 2 tartományi szintű város gazdasági szereplői vannak jelen – fűzte hozzá.
Vang Hung-liang (Wang Hongliang), a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa bizakodóan nyilatkozott a két ország közötti kapcsolat fejlődéséről, kiemelve, a jövőben a hangsúly a vállalatok közötti együttműködésre helyeződik át.
Szakáli István Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője kiemelte: a magyar külgazdasági stratégiában a kínai piaccal való együttműködés fontos helyen szerepel.
A kiállítást szervező CBTC tájékoztatása szerint a rendezvényre a kiállítók 12 ipari szektorból érkeztek, amelyek között kiemelt helyen szerepelnek az elektronikai vállalatok, valamint az építőiparhoz kapcsolódó szerszám- és barkácsárura, megújuló energiára, lakberendezésre és lakásfelszerelési cikkekre szakosodott vállalkozások, továbbá autóalkatrész-gyártók, a divat- és textilipart, élelmiszeripart képviselő cégek is Budapestre látogatnak.
A háromnapos rendezvény nemcsak kiállítás, hanem szakmai programokkal rendelkező üzleti fórum is egyben.
A megnyitó napján szakemberek a magyar és a kelet-közép-európai befektetési lehetőségekről adnak tájékoztatást az érdeklődőknek, csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozata a kínai piacra lépésről tart előadást külföldi és magyar előadók közreműködésével.
A CBTC tájékoztatása szerint náluk a Kína felé nyitó magyar és kelet-közép-európai vállalatok Budapesten megkaphatják azokat az üzleti információkat, amelyeket korábban csak üzleti utak alkalmával tudtak beszerezni.
A kiállításra a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, eddig előzetesen már 1.200 látogató cég regisztrált, 80 százalékuk magyar, a többi vállalkozás a környező országból jelentkezett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >