Megnyílt a 10. Borkonferencia
Az elmúlt években tett kormányzati erőfeszítések a vidék gazdaságának megerősítésére, közte a szőlő- és bortermelők helyzetének javítására irányult. A forrásokkal egy élhető vidéket, egy prosperáló, helyi erőforrásokra alapozó gazdaságot kívánunk támogatni – mondta Feldman Zsolt Budapesten, a 10. Borkonferencia megnyitóján az Agrárminisztérium pénteken kiadott közleménye szerint.

Agrárminisztérium: a modernizálás a feltétele a szőlő- és borágazat fejlődésének
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány árnyékában eltöltött két év okozta nehézségekre és a jelenlegi ukrajnai helyzetre utalva úgy fogalmazott: ez az időszak a szőlő- és bortermelő szektorban dolgozóktól is megköveteli üzleti, értékesítési modelljei kiigazítását, esetleg átírását. Az agrárkormányzat ebben a helyzetben is igyekezett kiszámítható partnere lenni az ágazatnak, mint ahogyan a következőkben is ezen dolgozik.
A 2010 óta elért eredmények közé sorolta Feldman Zsolt a hazai borpiac stabilizálását, a megújult ágazati szabályozást, a bor kiemelt és egységes kommunikációját és a támogatáspolitikai eredményeket. Sikerült szinte nullára csökkenteni a 2010-ben még közel 800 ezer hektoliternyi borimportot, és a termőterület csökkentése is megállt. Megújult a hegyközségi rendszer, a HNT mára elismert szakmaközi szervezetként működik, megszületett a rugalmasabb, kevesebb adminisztrációval járó új bortörvény, és elkészült az ágazat hosszú távú stratégiája is.
Az államtitkár elmondta: a támogatáspolitikának köszönhetően a magyarországi szőlő termőterület csökkenése megállt, emellett 7,5 milliárd forintból 27 ezer hektár megújult, amely az ágazat továbbélésének fontos záloga.
A borászati technológia modernizálását 30 milliárd forint támogatás segítette, valamint az elmúlt két évben 13 milliárd forintos keret állt rendelkezésre a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésére. 2016 és 2018 között több mint 600 borászati üzem beruházásához nyújtott támogatást a tárca, a tavaly meghirdetett borászati üzemfejlesztési támogatási lehetőségre 241 kérelem érkezett, több mint 50 milliárd forint támogatási igénnyel.
A Borkonferenciát szervező Rókusfalvy Pál kihirdette azt az 50 legjobb hazai borászt, akik április 29-éig kiválasztják maguk közül az idei év Borászok Borászát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A borok suttogója vagy tudós? Avagy mit tud egy Master of Wine?
A Master of Wine (MW) hivatást ezernyi mítosz lengi körül…
Tovább olvasom >Vízválasztó év a szőlészetben: így küzdenek a borászok az aszállyal
A virágzás utáni szakaszban járó szőlőültetvények számára most kritikus a…
Tovább olvasom >Mitől tízszereződhet meg egy-egy bor ára?
Kevesebben vannak világszerte, mint ahány ember járt az űrben, számuk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >