Megnyílik Latin-Amerika agrárpiaca
Az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi egyezményről tárgyalt csúcstalálkozóján a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) – írja a Világgazdaság Online.
Dél-Amerika legnagyobb kereskedelmi szervezetének hétvégi argentínai csúcstalálkozóján megállapodtak abban, hogy egységes jogi alapokat teremtenek a tagállamok közötti befektetések megkönnyítésére, emellett lépéseket tesznek a Chilét, Kolumbiát, Mexikót és Perut tömörítő Csendes-óceáni Szövetséggel való kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére.
A Mercosur az Európai Unióval is folytat szabadkereskedelmi tárgyalásokat. A párbeszéd 1999-ben kezdődött a két szervezet között, de 2004-ben megszakadt, és csak 2010-ben indult újra. Ám jó néhány kudarc és visszaesés után várhatóan decemberben megkötik a megállapodást. Brüsszel számára az a legfontosabb, hogy ezáltal megnyílik az európai vállalatok előtt a latin-amerikai közbeszerzéseken való részvétel lehetősége, ami csak Brazília esetében közel 150 milliárd eurós piacot jelent – emlékeztetett a Reuters.
A Mercosur az európai agrárpiachoz fér majd hozzá, ez elsősorban marha- és cukorexportot jelent, de komoly tétel az etanol is. „Az etanol kulcskérdés. Nem mehetek azzal haza, hogy pechünk van” – nyilatkozta a legutóbbi, július elején Brüsszelben tartott forduló alatt Ronaldo Costa Filho. Brazília főtárgyalója egyúttal üzent Nagy-Britanniának is. Mint mondta, a Brexit után a Mercosur ajtaja „szélesre van tárva” London előtt, hogy külön megállapodást kössenek a kétoldalú kereskedelemről.
A Mercosurral kötendő egyezmény egyik leglelkesebb támogatója Németország és Angela Merkel kancellár, aki júniusban, még a G20-as csúcstalálkozó előkészítéseként ellátogatott a térségbe. Az EU és a Mercosur is ki akarja használni azt a lehetőséget, ami az Egyesült Államok visszavonulásával keletkezik a világkereskedelemben. (vg.hu, Medgyesi Csilla)
Kapcsolódó cikkeink
Az Európai Bizottság javaslatot tett a Mercosur-országokkal és Mexikóval kötendő kereskedelmi megállapodások elfogadására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar sertéshús-külkereskedelem: drámai visszaesés az első öt hónapban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozatos átállás: új EU-s rendelet alakítja át a csomagolási piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Clean Industrial Deal: mindent a finanszírozható zöld átállásról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >